Általános iskolák aktualitásai

Aktualitások

Általános iskolásoknak

2016. március 23.
 

A Pénz7 megnyitóján idén is meghirdetésre került az általános iskolásoknak szóló BankVelem PénzOkos Kupa országos tudáspróba. A háromfordulós verseny első két fordulója online felületen zajlik; az ezekből továbbjutó hét legeredményesebb csapat kerül be a döntőbe, melynek során a játékosok egy neves tagokból álló zsűri előtt mérik össze tudásukat az értékes nyereményekért.

2016. március 10.
 

Március 7-én nagy érdeklődés mellett vette kezdetét a második magyarországi Pénz7 programsorozat, melynek révén – a tavalyi eredményeket is túlszárnyalva – közel 800 iskola 102 ezer diákjához juthat el a Pénziránytű Alapítvány által kidolgozott, játékos pénzügyi-gazdasági tananyag. A tematikus hét kapcsán az Alapítvány ügyvezető igazgatójával, Szuromi-Kovács Ágnessel az M1 Ma reggel című műsorában készítettek interjút.

2016. március 4.
 

Minden várakozást felülmúlt az idei Pénz7-re jelentkező általános és középiskolák száma. A már tavaly is kiemelkedő érdeklődés mellett zajló programsorozatra idén közel 800 iskola regisztrált, így a március 7-e és 11-e között zajló Pénz7-es rendezvényeken több mint 102 ezer diák és közel 1500 pedagógus vesz részt.

2016. február 12.
 

Hamarosan indulnak az idei Pénz7 programsorozathoz csatlakozó iskolák pedagógusai számára szervezett, ingyenes felkészítő képzések. A kurzusokon a tanárok minden szükséges információt megkaphatnak a Pénz7 rendhagyó, pénzügyi-gazdasági témájú tanóráinak megtartásához.

2016. február 9.
 

A tavalyi sikerre tekintettel a PontVelem Okos Program szervezői idén is meghirdették az Osztálykirándulás tervező pályázatot. A minden magyar általános iskolás osztály számára nyitott pályázatra a diákok az álom osztálykirándulásuk pénzügyi tervének elkészítésével nevezhetnek, és a legjobb anyagok beküldői nyereményként el is utazhatnak a megálmodott kirándulásra.

Oldalak