Blogok

Mindennapi pénzügyeink – Elindult a tanártovábbképzés

 

A Pénziránytű Alapítvány szervezésében lezajlott az idén induló, pénzügyi-gazdasági témájú tanár-továbbképzési program első négy kurzusa. A „Mindennapi pénzügyeink” címmel akkreditált, 30 órás képzésen Debrecenben és Szombathelyen 18-18, Szegeden 20, Budapesten 24 középiskolai pedagógus vett részt.

Helyes diagnózis nélkül nincs hatékony terápia

 

A Pénziránytű Alapítvány nemzetközi és hazai kutatások eredményeire építve fejleszti programjait. A 2010 után idén megismételt, OECD módszertanra és standard kérdőívre épülő nemzetközi kutatás és az Alapítvány honlapján megjelentetett, saját fejlesztésű teszt eredményei alapján megállapítható: a lakosság pénzügyi helyzetére kifejezetten pozitívan hat a pénzügyi tudatosság, az előrelátó és tervező képesség fejlesztése.

Elindult az Utazó Iskola

 

Szeptember 28-án elindult a BankVelem Utazó Iskola, melynek révén a pénzügyi oktatás „házhoz megy” az iskolákhoz. A program keretében a diákok 4-6 tanórán, játékos formában sajátíthatják el az alapvető pénzügyi ismereteket, majd a délután folyamán kipróbálhatják a BankVelem interaktív játszóházát is.

Kütyübarát lett a PontBank

Új, korszerű kezelőfelületet kapott a BankVelem program keretein belül működő PontBank alkalmazás: az általános iskolás diákokat banki ügyintézésre és általános pénzügyi ismeretekre oktató rendszer szeptember óta okostelefonokról és más mobileszközről is praktikusabban elérhetővé vált.

Nyári tábor Tiszaroffon

 

A nyaralás és szórakozás mellett a tudatos családi gazdálkodásról és a pénz helyes használatáról is tanulhattak a gyerekek a Tiszaroffi Református Egyházközség és a Pénziránytű Alapítvány szervezésében megvalósult nyári táborban.

Adásban a Pénziránytű Alapítvány

Mivel érdemes elkezdeni, ha le akarjuk faragni felesleges kiadásainkat? Mit tehetünk azért, hogy pénzügyeink rendezettebbek, átláthatóbbak legyenek, s ezáltal hamarabb megvalósíthassuk terveinket? A kérdésekre dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában válaszolt.

Pénzügyi személyiségteszt

 

Önálló személyiségnek tartod magad? Te hozod a döntéseket az életedben? Pénzügyi személyiségtesztünk segítségével pár kattintással ellenőrizheted, hogy tényleg úgy van, ahogy gondoltad, vagy valójában Téged is rabul ejtettek bizonyos berögzült szokások! Árérzékenység, pénzügyi tervezés, mértéktartás, takarékosság, szorgalom, tudatosság – tesztünk kitöltésével pénzügyi személyiséged hat különböző dimenziójáról kaphatsz visszajelzést. Merülj el az ismeretlenben, és térképezd fel rejtett pénzügyi rutinjaidat, hiszen így elkerülheted, hogy újra és újra beleess ugyanazokba a csapdákba!

Nyárindító újdonságok

 

A Pénziránytű Alapítvány június 8. és 15. között átfogó támadást indít a pénznyelők ellen. Látogass ki Te is a budapesti Erzsébet térre, ahol minden legyőzött pénznyelőért ajándékok várnak. Ha más fronton is fölvennéd a harcot a túlzott kiadásokkal, olvasd el üdülési programtervünket, mellyel bebizonyítjuk: túlköltekezés nélkül is fantasztikus nyári élményekben lehet részed. Végül ajánljuk figyelmedbe cikkünket, melyből kiderül, hogyan előzheted meg az elektronikus készülékek és berendezések meghibásodásával járó felesleges kiadásokat.

Facebook-játékfelhívás

 

Mik azok a pénznyelők? Hogyan hatnak életünkre, és hogyan tarthatjuk őket kordában? Egyáltalán, mi a Te legjellemzőbb pénznyelőd? Játssz velünk, és találjuk meg együtt! A takarékoskodás most duplán is kifizetődő, hiszen a játék résztvevői Samsung S6 okostelefont nyerhetnek!

Országos médiakampány a pénzügyi tudatosságért

 

Elindult a Pénziránytű Alapítvány formai és tartalmi szempontból egyaránt megújult honlapját népszerűsítő országos médiakampány. A weblap egy Magyarországon egyedülálló, ingyenes költségvetés-tervező alkalmazást is kínál olvasóinak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára