családi költségvetés

Napi pénzügyek gyereknyelven

 

A pénzügyi tudatosságra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Már csak azért sem, mert mindenekelőtt azt érdemes megismertetni a gyerekkel, hogy mit jelent a pénzkeresés és mit a meglévő jövedelemmel való gazdálkodás, takarékoskodás. Gyermekkorban, mint sok más kérdésben is az a hasznos, ha fokozatosan és játékosan vezetjük be a kicsiket a pénzügyek világába. Az iskolában is előkerülnek egy-egy tantárgyon belül a pénzzel, gazdálkodással, háztartással kapcsolatos tudnivalók, de ez önmagában nem elegendő. A szemléletformálás feladatát elsőként a szülőknek kell és lehet a családban magukra vállalniuk.

Mikor adjunk pénzt a gyerek kezébe?

 

A válasz: minél hamarabb, amikor lehet, vagyis amikor már meg tudja számolni. Nem kell megvárni, hogy – úgymond – bánni is tudjon vele. Nem baj, ha elsőre „butaságokra" költi, ez is a tanulás része. A szülők manapság gyakran túlóvják a gyermekeiket, nem adnak nekik pénzt, nem engedik önállóan dönteni őket. Rosszul teszik. Kutatási eredmények igazolják, hogy a pénzügyi ismeretek megszerzésében ugrást jelent az, amikor a gyermeknek saját pénze van, amiről önálló döntéseket hozhat.

Mikor adjunk pénzt a gyerek kezébe?

 

A válasz: minél hamarabb, amikor lehet, vagyis amikor már meg tudja számolni. Nem kell megvárni, hogy – úgymond - bánni is tudjon vele. Nem baj, ha elsőre „butaságokra” költi, ez is a tanulás része. Nézzünk meg egy esetet, amely megmutatja, honnan tudhatjuk, eljött-e az ideje, hogy pénzhez jusson a gyermekünk. A gyerekek azt tanulják meg a leghamarabb a pénzről, hogy bármire becserélhető, mindenfélét lehet kapni érte. Ezért már nagyon korán pénzt kérnek a szüleiktől, a Mikulástól, a nyuszitól stb.

Számoljunk a számlával!

 

A tizenéves diákok sokszor szüleiknél is felkészültebbek a legújabb technológiákkal kapcsolatban. A nyári fesztiválokról is ismerhetik az „érintéses” fizetési megoldásokat, és sokan azt is tudják, hogy hamarosan az okostelefonok is virtuális pénztárcákká változnak. Arra azonban kevesebben gondolnak, hogy az új, okos megoldások mögött gyakran hagyományos bankszámlák állnak. Egy jól átgondolt számlaválasztás jelentősen megkönnyítheti személyes pénzügyeink intézését, különösen, ha elektronikus csatornákat használunk.

Interjú a Kossuth Rádióban

 

Nem kis tudósokat akarunk nevelni, inkább azt szeretnénk, ha minden fiatal birtokában lenne a hétköznapi élet pénzügyi döntéseihez szükséges felkészültségnek. Életünk számtalan mozzanatának vannak pénzügyi vonatkozásai, s nagyon fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel az összefüggésekkel, mielőtt a döntéseinket meghozzuk – mondta a Napközben című rádióműsorban alapítványunk ügyvezető igazgatója, Szuromi-Kovács Ágnes, aki Németh Erzsébet szociálpszichológussal együtt volt a Kossuth Rádió vendége. Hallgassák meg a beszélgetést!

Idén is megrendezték a tiszaroffi nyári tábort

 

A tavalyi eredményekre tekintettel, idén július 4. és 8. között ismét megnyitotta kapuit a halmozottan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és pénzügyi ismereteik bővítését célzó, tiszaroffi nyári tábor. A Pénziránytű Alapítvány támogatásával, a Tiszaroffi Református Egyházközség és az Összefogás a Jövőért Alapítvány szervezésében megvalósuló táborban idén is közel nyolcvan nehéz körülmények közt élő diák tanulhatott játszva, nyaralás közben a pénz felelős kezeléséről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - családi költségvetés csatornájára