képzés

Alkotó szellemben, sikerrel zajlott le a Pénziránytű Alapítvány szervezésében az első Digitális Nyári Akadémia augusztus 14-17. között

 

A tavasszal meghirdetett programra többszörös volt a túljelentkezés, így számos érdeklődő közül került kiválasztásra a beküldött pályázati munkák alapján az a 25 pedagógus, akik végül részesei lehettek a továbbképzésnek. Az ország számos pontjáról, többek között Sopronból, Orosházáról és Nagykanizsáról is érkeztek résztvevők, gimnáziumokból és szakgimnáziumokból egyaránt.

Elkezdődtek a „Mindennapi pénzügyeink” című nyári tanártovábbképzések a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével

 

Minden szakgimnáziumban kötelező lesz szeptembertől pénzügyi ismereteket tanulni. Ez nem csak a diákoknak, hanem sok tanárnak is újdonság: az ő felkészülésüket segíti a Pénziránytű Alapítvány a nyár folyamán 450 tanár ingyenes továbbképzésével. Júniusban már hat képzés zajlott le sikeresen, a további tizenkét 30 órás, akkreditált képzésre pedig augusztus 21-31. között kerül sor szerte az országban.

Pénzügyi Ismeretterjesztő Tábor a Pénziránytű Alapítvány támogatásával

 

2017. július 10-19. között Balatonföldváron 40 tehetséges, hátrányos helyzetű kárpátaljai fiatal vehetett részt abban a nyári táborban, amely a Pénziránytű Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank és az Összefogás a Jövőért Alapítvány jóvoltából valósult meg.

Folytatja országjáró körútját az Utazó Iskola

 

A 2016/2017-es tanévben is száz iskola meglátogatásával folytatódik az előző évben nagy sikert aratott BankVelem Utazó Iskola program, amely a kiválasztott oktatási intézményekben a diákok pénzügyi ismereteit erősíti játékos oktatással. Legutóbb a budapesti Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola adott otthont a programnak, ahol a foglalkozások szakmai hátterét biztosító Pénziránytű Alapítvány munkatársai is részt vettek vendégként.

Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zárult a 2017-es Pénz7 tanárfelkészítés

 

A jeges-havas idő ellenére jelentős számú résztvevővel, sikerrel zárult január 31-én, kedden a Pénz7 tanárfelkészítő rendezvénye. A 2017-es év pénzügyi témája az „okos bankolás”, emellett pedig a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként a tanév rendjébe is bekerült programsorozat új eleme a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése.

Elégedett résztvevők, érdekes és hasznos előadások a Pénziránytű Iskolahálózat workshopján

 

Kiemelten hasznosnak és sikeresnek értékelték a résztvevők a Pénziránytű Alapítvány 2016. december elsejei workshopját. A rendezvényen az Alapítvány középiskolai iskolahálózatának tagjai a pénzügyi oktatás fejlesztéséről, köztük a szakpolitika terveiről hallhattak előadásokat, valamint részt vehettek az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv tanításának eddigi tapasztalatairól szóló beszélgetésben.

WORKSHOP A PÉNZIRÁNYTŰ ISKOLAHÁLÓZAT TAGJAINAK

 

Izgalmas szakmai workshopot tartott a Pénziránytű Alapítvány december elsején középiskolai iskolahálózata tagjai számára, ahol a résztvevők a pénzügyi oktatás fejlesztéséről, köztük a szakpolitika terveiről hallhattak előadásokat, valamint részt vehettek az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv tanításának eddigi tapasztalatairól szóló beszélgetésben. A rendezvény további célja volt, hogy a résztvevők a tapasztalatcserén és a jó gyakorlatok megosztásán keresztül kihasználhassák a hálózat adta előnyöket. A jelenlévők mindezek mellett az elsők között értesülhettek arról, hogy a Pénziránytű Alapítvány együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdével. A megállapodás annak érdekében jön létre, hogy a felek a közös programokkal bővítsék a középiskolai korosztály alapvető pénzügyi, tőzsdei ismereteit, és fejlesszék befektetői tudatosságukat. A két szervezet közötti együttműködés egyik első lépéseként jövő tavasszal várhatóan nagyszabású online tőzsdejáték is indul a hálózat iskoláinak diákjai számára.

Kétezerhez közelít a résztvevő iskolák száma – egyre színesebb az országos térkép

 

A Pénziránytű Alapítvány partneriskoláinak száma idén szeptemberben elérte a 1887-et. Az általános- és középiskolások az ország valamennyi területéről csatlakozhatnak a különböző alapítványi programokhoz. A cél, hogy a résztvevő diákok és tanáraik számára valamennyi korosztályban lehetőség nyíljon a pénzügyi, kiemelten nem csak az elméleti, hanem a gyakorlati ismeretek bővítésére.

Megnyerhetik álmaik osztálykirándulását az általános iskolások

 

A sok szürke, munkával teli hét előtt és után minden osztály, de még a pedagógusok is boldogan várják az osztálykirándulást. Legyen az akár a tanév elején vagy a végén, a tanulók szabadságra és vidám együttlétre vágynak, amelybe a tanítók, tanárok igyekeznek némi kulturális vagy sportprogramot is becsempészni. Ehhez komoly segítséget jelenthet, ha egyes osztályok az osztálykirándulás szervezésekor a BankVelem Program pályázatán indulnak. A rangos nemzetközi elismerésben részesült program játékos környezetben segít fejleszteni a diákok pénzügyi ismereteit, mérhetővé teszi a megszerzett tudást, s hozzájárul az online bankolás legfontosabb lépéseinek elsajátításához. A BankVelem Program a Pénziránytű Alapítvány szakmai és anyagi támogatásával valósul meg.

Oldalak

Feliratkozás RSS - képzés csatornájára