Óváriék, Újváriék és a pénzügyek

2016. október 5.
 

Jövőre is lesz Pénz7!

2017-ben ismét megrendezésre kerül a Pénz7, melynek célja, hogy a fiatalok játékos, közvetlen formában ismerkedjenek meg mindennapi életünk fontos pénzügyi-gazdasági témáival. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány szervezésében idén már harmadik éve nyílik lehetősége az iskoláknak részt venni az Európa-szerte mintegy 30 országban megrendezett színes programsorozat hazai eseményein. 2016-ban 788 általános- és középiskola, 1435 pedagógus és 102 ezer diák vett részt a Pénz7-en, az idei tanévben a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témahét keretein belül, 2017. március 6. és 10. között lesz erre lehetőségük.

A programsorozat idei témája a korszerű pénzkezelés, az okos bankolás. A gyerekek megismerkedhetnek a bankkártya használat és a bankszámla nyitás rejtelmeivel. A pénzügyi téma mellett idén - a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére - a vállalkozói kompetenciák fejlesztése is a témahét részévé vált. A pénzügyi-gazdasági órák 2017-ben az 5-6.-os, a 7-8.-os, illetve a középiskolás korosztályt célozzák meg. A szervezők tapasztalt pedagógusok segítségével már kidolgozták a tanórák vázlatait és próbaórákon tesztelték is azokat. Az 5-6., valamint a 7-8. osztályosok pedagógusai számára Sasné Megyes Erzsébet készítette el az óraterveket, a próbaórák a zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskolában zajlottak. A gyerekek az Óvári és Újvári család szerepjátékán keresztül foglalkoztak a készpénzes, valamint a korszerű, bankkártyás fizetés előnyeivel, kockázataival és a bankolás témakörének alapvető fogalmaival is megismerkedtek.

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumában Lendvai Györgyi tesztelte a középiskolai óratervet. Az idősebb korosztály tapasztalatait is figyelembe véve a diákok az órán alaposan körbejárták a bankszámlanyitás és bankkártya használat kérdéskörét. Az óratervek interaktív, modern módszerek segítségével, korosztályhoz igazítva hozzák közelebb a bankok világát a diákokhoz, középpontba helyezve a tudatos pénzkezelés fontosságát.

A korábbi évek oktatási anyagai és segédletei online hozzáférhetőek és letölthetőek a Pénz7 és a Pénziránytű Alapítvány hivatalos weboldaláról, ahol további információk is megtalálhatóak az eseményről.