Tartalmas és mozgalmas évet zár a Pénziránytű Alapítvány

2016. december 16.
 
A 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány 2014 óta a - tematikájában fokozatosan építkező - stratégiájában minden esztendőre meghatároz egy kiemelt témát. Míg a 2015-ös év központi tárgyköre a költségvetés készítés volt, addig 2016-ban a pénzügyi célok kitűzésén és az ezek eléréséhez szükséges megtakarítási lehetőségeken, vagyis a pénzügyi tervezés fontosságán volt a hangsúly.
 
A 2016-os esztendő - e téma jegyében is - számos újdonságot, és a már futó programok továbbfejlesztését hozta.
 
Az általános iskolákat célzó programok közül nagy sikerrel futott egész évben a PontVelem Nonprofit Kft. által üzemeltetett BankVelem program, amely a környezetvédelmi szemléletformálást ötvözi a pénzügyi szemléletformálással, játékos környezetben segít fejleszteni a diákok pénzügyi ismereteit, valamint hozzájárul az online bankolás legfontosabb lépéseinek elsajátításához. A program három fő pillére a PontBank és a köré szerveződött oktatási felület, valamint az Utazó Iskola Program, illetve a játékos programok, pályázatok, vetélkedők és nyári táborok. Legújabb elemként az OkosPont bevezetésével 2016 őszétől egy olyan lehetőséget is teremtettünk, amely mindenki számára elérhetővé teszi a PontBank használatát. OkosPontot ugyanis pénzügyi ismeretekkel lehet szerezni: pénzügyi témájú kvízekkel, a PontBank tudatos használatával (SMS Bankár), a BankVelem PénzOkos Kupán, illetve az Osztálykirándulás Tervező Pályázaton. Az országos kiterjedésű BankVelem Program elismertségét a sok elégett és lelkes diákon kívül az is alátámasztja, hogy november végén rangos nemzetközi díjat is kapott: a 125 országban jelen lévő, a fiatalok pénzügyi ismeretterjesztésével foglalkozó Child & Youth Finance International a legjobb európai oktatási programnak minősítette.
 
Márciusban zajlott a második magyarországi Pénz7, ahol a szakértőink által kidolgozott speciális tanórákkal több, mint 102 ezer általános- és középiskolást értünk el. Nagy sikerként, és a korábbi évek munkájának elismeréseként értékeljük, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanév rendjéről szól rendeletébe már hivatalosan is beemelte a programot a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként. 2017-ben először a pénzügyi témák a már gazdálkodási és vállalkozási témával is bővülnek.
 
Áprilisban jelent meg a Pénziránytű Alapítvány egyedülálló fejlesztése eredményeként, a forint hetvenedik évfordulója apropóján az „Értem a pénzem” társasjáték, amely 7-8. osztályos diákoknak mutatja be a történelmi Magyarország jelentős érméit és bankjegyeit. A játék a közös élmény mellett érdekes történelmi, életviteli kérdésekkel is gyarapítja a résztvevők tudását. A társasjáték, amelynek fogadtatása rendkívül pozitív volt, az Utazó Iskola keretében ingyenesen juthatott el az általános iskolákhoz.  
 
Az „Iránytű a pénzügyekhez” című, középiskolásoknak szóló tankönyvet a Pénziránytű Alapítvány - a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. közreműködésével - idén áprilisában akkreditáltatta. A tankönyv innovatív módon gyakorlati problémák, esettanulmányok felől indulva mutatja be a mindennapi pénzügyek és a gazdaság működésének fontosabb összefüggéseit. A könyvtári és egyéb bemutató példányokkal együtt a tankönyv negyven ezres ingyenes kiadásának valamennyi példánya elfogyott, közel 300 intézmény rendelt a tankönyvből.
 
A középiskolai tanárok számára már 2015 őszétől kezdve lehetőséget nyújtottunk a „Mindennapi pénzügyeink” című, harminc órás, ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzésünkön való részvételre, idén ősszel pedig már általános iskolai tanárok számára is elindította a Pénziránytű Alapítvány az akkreditált pénzügyi-gazdasági képzéseket. Az Oktatási Hivatal Pedagógiai Oktatási Központjain keresztül szervezett képzések így 2016 év végéig 630 középiskolai és 50 általános iskolai tanárt segítettek munkájukban, és a program jövőre is folytatódik.
 
A középfokú oktatási intézmények részére a Pénziránytű Iskolahálózat is újjászerveződött: a 2016/2017-es tanév a „toborzás” mellett már az aktivizálásról is szól. A mindenki által elérhető programok mellett számos további lehetőséget – például exkluzívan elérhető tanítási segédanyagokat, szakmai workshopokat stb. ­– kínálunk a hálózat tagjainak, hogy ezekkel is segítsük az intézményeket a pénzügyi nevelés sikerességében. Az Alapítvány december elsején az iskolahálózat tagjai számára tartott workshopján bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) annak érdekében, hogy közös programjainkkal bővítsük a középiskolai korosztály alapvető pénzügyi, tőzsdei ismereteit, és fejlesszük befektetői tudatosságukat. A két szervezet közötti együttműködés egyik első lépéseként jövő tavasszal várhatóan nagyszabású online tőzsdejáték is indul fiatalok számára.