A felső tagozatos diákok kedvence volt a PénzFutam

2023. július 25.
 

Lezárult a PénzFutam, melyet a Medve Matek csapatával együttműködésben szerveztünk. A PÉNZ7 kísérőeseményeként nagy sikert aratott tavaszi szabadtéri kaland június 8-tól egy hónapra visszatért. Az országszerte elérhető szabadtéri kihívásban idén tavasszal és nyáron 15.000 játékos tette próbára pénzügyi, logikai tudását.

Az ország több mint 210 pontján ingyenesen elérhető PénzFutam során pénzügyi feladványok sorát kellett csapatban megoldani a szabadban. Kvízek, számítási példák, gyakorlatias, korosztályra szabott fejtörők, jó levegő és egy kis mozgás várta a vállalkozó kedvű csapatokat. Egy-egy pálya akár 45 perc alatt is teljesíthető volt, de a nyári időszakra tekintettel a csapatoknak 120 perc állt a rendelkezésére, így akár fagyizással egybekötve, pihenőt beiktatva is megoldhatták a 10 éves kortól ajánlott, három nehézségi szinten elérhető feladatokat.

Tavasszal és nyáron is a 7-9. évfolyamos diákoknak készült közepes nehézségű pálya volt a legnépszerűbb: a csapatok 44 százaléka ezt választotta. A 4-6. osztályosoknak szánt könnyű pályán a játékosok bő 35 százaléka játszott, míg a legnehezebb, középiskolásoknak és felnőtteknek is kihívást jelentő pályán a csapatok közel 21 százaléka tette próbára pénzügyi tudását, logikai képességét.

A játékosok remek eredményekkel zárták a PénzFutamot. Mindkét időszakban a csapatok közel harmada érte el a legmagasabb gyémánt rangot. Arany fokozattal zárt tavasszal az indulók közel 19 százaléka, nyáron viszont 37 százalékuknak sikerült bearanyozni oklevelüket. Ezüst rangot ért el tavasszal a játékosok 23, nyáron pedig a 18 százaléka.

Tavasszal a budapesti és pest-vármegyei helyszíneken játszottak a legtöbben. A főváros mellett Miskolc, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Szeged, Gödöllő, Debrecen, Dunaharaszti és Velence pályái voltak a legnépszerűbbek. Nyáron azonban még a fővárost is lekörözték Eger lelkes csapatai. A vidéki városok közül Heves vámegye székhelye mellett Mosonmagyaróváron örvendett a legnagyobb népszerűségnek a PénzFutam.

Köszönjük szépen a lelkes pedagógusoknak és a résztvevő családoknak, hogy velünk játszottak és közösen fejleszthettük a fiatal korosztályok pénzügyi tudatosságát!