Pénzügyi személyiségteszt – kutatási jelentés

 

A Pénziránytű Alapítvány 2015 nyarán egy Magyarországon egyedülálló pénzügyi személyiség kérdőívet tett közzé honlapján. A teszt segítségével a kitöltők megismerhették saját pénzügyi szokásaikat, erősségeiket, gyengeségeiket – ami pénzügyeik sikeres és tudatos kezelésének alapfeltétele. Mivel helyes diagnózis nélkül nem lehet hatékony a terápia sem, az Alapítvány egy szociálpszichológiai hátterű kutatás keretein belül vizsgálatnak vetette alá a játékos, interaktív kérdőív (anonim) eredményeit. A teszt kidolgozója és a kutatás vezetője dr. Németh Erzsébet szociálpszichológus, egyetemi tanár, az Állami Számvevőszék pénzügyi kultúra munkacsoportjának vezetője volt.

A kérdőív összesen 36 kérdésből állt, melyekre a kitöltők egytől ötig terjedő skálán válaszolhattak – attól függően, hogy az adott állítást mennyire tartják jellemzőnek magukra. A tesztben olyan kérdések szerepeltek, mint például: „Előfordul, hogy egy nagyobb bevásárlás során többet költök, mint terveztem”; „Készítek uzsonnát, hogy ne a büfében vásároljunk”; „A sárga csekkek a sírba visznek”. A kutatás során az elemzők a kapott eredményeket összesen hat személyiségdimenzió (pénzügyi tervezés, takarékosság, szorgalom, mértéktartás, pénzügyi tudatosság, árérzékenység) mentén értékelték; ennek révén rajzolódott ki a kitöltők személyiségprofilja. Az egyes dimenziókban elért pontszám alapján a rendszer rögtön a teszt befejezése után kiértékelte a válaszokat, és személyre szabott visszajelzést adott.

A teszt iránt igen jelentős érdeklődés mutatkozott; a megjelenés után két héttel mintegy 3 139 felhasználó töltötte ki.. Az eredmények elemzése során számos fontos megállapítás született:

  • A tudatosság, valamint a dolgosság olyan tulajdonságok, amelyek pozitívan jelzik előre az adott személy pénzügyi kultúrájának szintjét.
  • Akik a pénzügyi tudatosság dimenzióban magas pontszámot értek el, azok általában nemcsak jobban tervezik és tartják kézben a pénzügyeiket, de mértékletesebbek, jobban képesek takarékoskodni és beosztani a pénzüket, mint az átlag.
  • A takarékosság és az árérzékenység magas szintje nem jelentette azt, hogy a válaszolók ellent tudnak állni a pénznyelők csábításának, illetve, hogy tudatosan kezelik a pénzügyeiket.
  • A válaszadók többsége a mértéktartásra kapta a legkevesebb pontszámot.

Ez az eredmény világosan mutatja, hogy a legtöbb ember nehezen tud ellenállni a fogyasztói társadalom impulzusainak, és gyakran olyasmit is megvásárol, amit akciósan, vagy vonzó marketing módszerekkel kínálnak.

Az eredmények közti összefüggések kimutatása érdekében az elemzők faktoranalízist futtattak le, melynek alapján az alábbi dimenziók, személyiségtípusok rajzolódtak ki:
Kispénzű, beosztók: Gondjaik vannak a pénzügyeik intézésével, adósságokkal is küzdenek, ugyanakkor igyekeznek beosztani a pénzüket.
Gyűjtögetők: Kihasználják az akciókat és igyekeznek mindent felhalmozni. Amikor rendet raknak, rádöbbennek, mennyi felesleges holmival rendelkeznek. Egy-egy bevásárlás során általában több mindent vesznek, mint amit elterveztek. Pénznyelők: A rövid távú célok dominálnak, szeretnek szórakozni, ami tetszik nekik, azt azonnal megveszik, szeretnek vásárolni, és gyakran jutalmazzák meg magukat.
Tervezők: Megtervezik, hogy mit szeretnének vásárolni. A rend értéket teremt: Számon tartják a kiadásaikat, pontosan tudják, mikor és mennyi pénz áll a rendelkezésükre, rendet tartanak a háztartásukban, vásárlás előtt végiggondolják, hogy mire van szükségük.
Egyszer hopp, másszor kopp: Spórolósok, akik időnként pénzszórók.
Árérzékenyek: Vásárlás előtt összehasonlítják az árakat, sokáig válogatnak, mindennek tudják az árát, nehezen válnak meg dolgaiktól.
Dolgosak: Központi szervező elvük a munka, értékelik a megszerzett jövedelmet. Megítélésük egyértelműen pozitív. Nem tudják kézben tartani a pénzügyeiket: A kezükből kifolyik a pénz. Meglepődnek, mennyit kell fizetniük a kasszánál, mindent meg kívánnak adni a gyermekeiknek.

A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy bebizonyosodott: az egyének tehetnek azért, hogy jobban boldoguljanak. A tervezés, a hosszú távú szemlélet, a pénz megítélése az érte elvégzett munkán keresztül mind-mind pozitívak a pénzügyi személyiség szempontjából. Ennek alapján az Alapítvány úgy látja, a pénzügyi kultúra fejlesztésének legeredményesebb módja, ha a jövőbeni kutatások és programok középpontjába a tudatosság növelése kerül.

Pénzügyi személyiségteszt – kutatási jelentés - 2015.11.02. (pdf)