Áttörés a pénzügyi ismeretek oktatásában

2016.09.09.

A ma induló tanévben országszerte több mint 250 középiskolában kezdik tanítani a pénzügyi ismereteket
– sajtóközlemény –

2016.szeptember 1. – A ma induló tanévben a 9-10. évfolyamos diákok országszerte több mint 250 gimnáziumban és szakképző intézményben kezdenek tanulni Magyarország első pénzügyi-gazdasági tankönyvéből. A Pénziránytű Alapítvány díjmentes tanár-továbbképzési programjára augusztus végétől a pedagógusok újra jelentkezhetnek.

A Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően a középiskolák az első 40 ezer példány erejéig ingyenesen rendelhették meg az Iránytű a pénzügyekhez című kötetet, mely az igénylési időszak végére az utolsó darabig elfogyott. A hiánypótló, saját fejlesztésű tankönyv és az ingyenes rendelési lehetőség az alapítvány akkreditált tanár-továbbképzési programjára is ráirányította a figyelmet, melynek díjmentes tanfolyamaira a pedagógusok augusztus végétől újra jelentkezhetnek.

Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv a hétköznapi életből ismert gyakorlati problémák, „esettanulmányok” felől indulva mutatja be a mindennapi pénzügyek és a gazdaság működésének fontosabb összefüggéseit, ezáltal ösztönözve a diákokat a tapasztalati úton szerzett ismereteik rendszerezésére és alkalmazására.
A Pénziránytű Alapítvány elkötelezett a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése mellett, ezért a több mint egyéves intenzív fejlesztőmunkával megalkotott, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO)  által kiadott és terjesztett tankönyv első 40 ezer példányát a Magyar Nemzeti Bank támogatása nyomán ingyenesen ajánlotta fel a pénzügyi oktatást vállaló középiskoláknak. Az egységes logika szerint felépülő, több műveltségterület tanóráin is alkalmazható tankönyv iránti igényt jelzi, hogy a 40 ezer kötet – a könyvtári és egyéb bemutató példányokkal együtt – az utolsó darabig elfogyott. A rendelést leadó 251 iskola 60 százaléka hagyományos gimnázium, míg 40 százaléka szakképző intézmény – így az alapítvány a szakgimnáziumokban bevezetésre kerülő pénzügyi-vállalkozási ismeretek tanítását is támogatja. A tankönyvet igénylők között szép számmal képviseltették magukat az országos rangsor élén álló iskolák, de számos egyházi fenntartású intézmény is élt a lehetőséggel.

A tankönyv megjelenése ráirányította a figyelmet a Pénziránytű Alapítvány másik oktatási kezdeményezésére, a középiskolai pedagógusoknak szóló tanár-továbbképzési programra is. Az akkreditált, 30 órás tanfolyam szakszerű támogatást nyújt a nem közgazdász pedagógusok számára a tantárgyaikhoz kapcsolódó, pénzügyi jellegű témák oktatásához. A vártnál nagyobb érdeklődésre tekintettel, az alapítvány kibővítette a program keretét, s így augusztus végétől újabb 22 tanfolyamra jelentkezhetnek az érdeklődő tanárok. A kurzusokról itt olvasható részletes tájékoztatás:  http://penziranytu.hu/tanari-tovabbkepzes

A Pénziránytű Alapítványról

Az Alapítványt 2008-ban hozta létre a Magyar Nemzeti Bank, a Diákhitel Központ és a Magyar Bankszövetség azzal a céllal, hogy a hatóságokkal, civil szervezetekkel és piaci szereplőkkel együttműködve pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokat dolgozzon ki és valósítson meg. Az Alapítvány 2014-ben megújította stratégiai tervét, melynek fő célkitűzése, hogy több korcsoport számára különböző élethelyzetekben egyaránt releváns üzenetek megfogalmazásával járuljon hozzá a pénzügyi kultúra fejlesztéséhez. Ennek érdekében a Pénziránytű Alapítvány ma már számos programmal segíti mind az általános- és középiskolás, mind a fiatal felnőtt korosztályt a gyakorlati pénzügyek felelős kezelésében.

További információk:

Somos Krisztián, Pénziránytű Alapítvány
E-mail: sajto@penziranytu.hu