A 2017/2018-as tanévben még több lehetőség várja a Pénziránytű Iskolahálózat tagjait

2017. szeptember 13.
 

A 2015/2016-ban megújult középiskolai iskolahálózat már az azt követő -tavalyi - tanévben is számos programmal segítette a tagjait. A hálózathoz való csatlakozás az intézmények számára egy nagyszerű lehetőség, hiszen a tagok ingyenesen végezhetik el az Alapítvány akkreditált tanártovábbképzéseit, hozzájuthatnak a NAT-hoz igazodó korszerű tananyagokhoz, ezen kívül részt vehetnek az Alapítvány által a hálózati tagoknak szervezett programokon, versenyeken.

Az idei tanévben először kerül meghirdetésre a Kiemelt Pénziránytű Iskola cím, amelyre a pénzügyi nevelésben kiemelkedő munkát végző intézmények jelentkezését várja az Alapítvány. A címet és a vele járó 50-200 ezer forintos támogatást maximum 10 olyan intézmény nyerheti el, ahol az iskola vagy kollégium 2-5 napos, saját szervezésű pénzügyi projektsorozatot szervez. A jelentkezés beadási határideje 2017. október 25., így még bőven van lehetőség elkészíteni a forgatókönyvet és csatlakozni a hálózathoz.

Ugyancsak először lesz mód jelentkezni – decemberi beadási határidővel –  a Pénziránytű Tanári Díj – a pénzügyi nevelés elkötelezett támogatásáért díjra és az ezzel együtt járó támogatásra. Azok a közgazdász, és nem közgazdász végzettségű pedagógusok jelentkezhetnek majd, akik tevékenységeikkel, jó gyakorlatukkal hozzájárulnak a pénzügyi tudatosságra nevelés elősegítéséhez.

Az előző évi érdeklődésnek és elégedettségnek köszönhetően idén is megrendezésre kerül a Részvényfutam online tőzsdejáték a Budapesti Értéktőzsdével együttműködésben, valamint a Diákhitel Központ Zrt. közreműködésével a tanév végi „Pénzre váltható tudás” pénzügyi projektnapok programjával is útra kel az Alapítvány csapata, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei programon is a diákok pénzügyi tudásukkal támogatást nyerhessenek az iskolájuk alapítványa részére.

A hagyományosan márciusban esedékes Pénz7 mellett a Kisfilm készítési pályázat beadási határideje is ebben a hónapban lesz, amelyre diák és tanár összetételű csapatok jelentkezhetnek. Ebben a tanévben is két szakmai workshop kerül megtartásra, az első november végén, a második pedig előreláthatólag márciusban.

Az iskolahálózat már most is sok taggal büszkélkedhet, és ez a létszám folyamatosan bővül. A nyár folyamán is közel 50 intézmény csatlakozott: olyan intézmények és tanáraik, akik az Alapítvány nyári továbbképzésein ismerkedtek meg és éltek a teljesen ingyenes lehetőséggel. Az intézmények a penziranytu.hu/igazgato/register oldalon keresztül regisztrálhatnak, ezután pedig az intézmények valamennyi tanárának van módja egyénileg is jelentkezni.