PÉNZ7 JUBILEUMI TANÓRA

PÉNZ7 JUBILEUMI TANÓRA

2024

2024-ben Magyarországon immár tizedik alkalommal vehetnek részt az iskolák a PÉNZ7 kezdeményezésben, amely nyolcadik éve a tanév rendjébe illeszkedő pénzügyi és vállalkozói témahét is. A programsorozat célja, hogy a fiatalok tudatosabban kezeljék pénzügyeiket, megbízható forrásból származó, a hétköznapi életben is hasznosítható ismeretekhez jussanak a gazdaság és a pénzvilág működéséről. 

Ehhez nyújtanak segítséget a 2024. március 4–8. között országszerte megrendezésre kerülő rendhagyó tanórák is. A PÉNZ7 pénzügyi témáinak kínálata a jubileumi évre tekintettel, rendhagyó módon tananyagcsomagokat tartalmaz Pénzügyi életleckék címmel, melyben a 2021-2023-as évek családi költségvetés, pénzügyi tervezés és korszerű pénzkezelés tananyagai mellett újra a hitelek témája is fókuszba kerül.

A Jubileumi PÉNZ7 foglalkozástervben életpályánk pénzügyeihez kapcsolódó, az adott korosztály számára releváns beszélgetési témákkal készültünk, valamint ezek feldolgozását segítő interaktív játékokra, feladatokra és kiegészítő programokra tettünk javaslatot.

Különböző korosztályok számára összeállított további foglalkozás- és játékötletek:

címkék: