Egyéb képzési lehetőségek

MATEMATIKA, KÖRNYEZETISMERET ÉS PÉNZÜGYEK

Az alábbi képzések egyedileg jelzett igény esetén indulnak, minimum 20 fő részvételével.

A Pénziránytű Alapítvány szakmai és anyagi támogatásával a 3. és 4. osztályos matematika- és környezetismeret munkafüzetekbe is bekerültek a gyerekek mindennapi pénzügyeihez kapcsolódó gyakorlatias feladatok, melyek hatékony oktatásához az Alapítvány és a Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola (BIG) közös szervezésében és megvalósításában 5 órás, ingyenes online képzéseket hirdetünk általános iskolai tanítóknak.

A képzés célja, hogy a tanítók számára olyan segédeszközöket, módszereket, digitális technikákat kínáljon, melyek segítségével hatékonyan, egyben játékosan, élvezetesen sajátíthatják el a diákok a mindennapi élethez szükséges pénzügyi ismereteket.

A továbbképzés a résztvevők számára teljesen ingyenes.

A továbbképzésre a résztvevőknek kell biztosítani a távoktatásban való részvételük feltételeit:

  • saját részre stabil internet kapcsolat,
  • saját laptop vagy számítógép (minimum: Windows 8.1 operációs rendszer, Office 2013; optimum: Windows 10 operációs rendszer, Office 2016),
  • az online kapcsolathoz kamera és mikrofon – ezek használata feltétlenül szükséges a képzésen való részvételhez (mikrofonos fülhallgató használata javasolt)
  • lehetőség szerint okostelefon vagy tablet (Android vagy iOS operációs rendszer),
  • gmail.com-os e-mail cím.

Kinek ajánljuk a képzést?

  • Innovatív, digitális eszközökre is nyitott tanítóknak,
  • akik szeretnék a mindennapi pénzügyi ismeretekkel megismertetni kisdiákjaikat,
  • akik hívei a gyakorlatorientált, egyben játékos és élménypedagógiai módszereknek.

A képzés leírása:
 

A képzés segíti a tanítókat az ismeretek matematika- és környezetismeret tantárgyakba integrált tanórai alkalmazásában, a gyerekek mindennapi élethez elengedhetetlen, megfontolt, pénzügyileg tudatos magatartásának korai kialakításában. A képzésen szakmai, módszertani és digitális kitekintést is kaphatnak a résztvevők a kisdiákok játékos, attitűdformáló oktatásához.

A képzés az EKE-OFI által fejlesztett újgenerációs 3. és 4. osztályos matematika- és környezetismeret munkafüzetek pénzügyi fejezeteinek oktatásához nyújt szakmai és módszertani segítséget:

 

  • Matematika munkafüzet 3. osztályosoknak (FI-503010303/1)
  • Matematika munkafüzet 4. osztályosoknak (FI-503010403/1)
  • Környezetismeret 3. munkafüzet (FI-505010302/1)
  • Környezetismeret 4. munkafüzet (FI-505010402/1)

 

 

 

A képzés trénere: Titi Katalin közoktatási szakértő

A képzés elvégzéséről az intézményvezető döntése alapján a 120 órás továbbképzési kötelezettségbe is beszámítható igazolást adunk.

A képzés online, ZOOM platformon kerül megrendezésre, a csatlakozáshoz szükséges információkat a jelentkezés elfogadását követően visszaigazoló levelünkkel együtt küldjük meg.

Jelentkezés és időpontok:

A képzés egyelőre lezárult, amennyiben szeretne részt venni a tréningen egy későbbi időpontban, kérem, jelezze a igényét e-mailen a képzés szervezőjénél.

További információért keresse a képzés szervezőjét:
 

Szigeti Zsuzsa (Pénziránytű Alapítvány) iskolahalozat(at)penziranytu.hu 06/20 365 6299

 

Pénzügyi-befektetési ismeretek tanítása a matematikában

A Pénziránytű Alapítvány honlapjáról letölthető a Számoljunk a befektetésekkel című matematika példatárunk, amely a gyakorlatias oktatást segíti a 9-12. évfolyamon, a matematika kerettantervnek megfelelő témák feldolgozásával. A pozitív fogadtatásra tekintettel augusztusban minden magyarországi középiskolába eljuttattuk a példatárat, így ebben a tanévben minden középiskolai diák és matematika tanár részére rendelkezésére áll és színesítheti a tanórákat.

A fenti kiadványhoz kapcsolódóan szeretnénk a matematika tanárok figyelmébe ajánlani egy napos (5 órás), ingyenes képzéseinket, amelyek elvégzéséről az intézményvezető döntése alapján a 120 órás továbbképzési kötelezettségbe is beszámítható igazolást adunk.

A továbbképzés 5 tematikus órából áll, melyeken a számítási feladatok megoldásához szükséges 5 fő témakör legfontosabb elméleti hátterével ismertetjük meg a résztvevőket interaktív módon. Célunk, hogy a munkafüzet közös felfedezése által a kollégák magabiztossá, az egyszerű befektetési számítások gazdasági vonatkozásaiban jártassá váljanak, hogy saját szaktudásukat kiegészítve hatékonyan tudják beépíteni hétköznapi gyakorlatukba a munkafüzet által kínált új típusú feladatokat.
5 fő témakörünk:
Egyszerű és kamatos kamatozás
Valuta és deviza számítások
Kötvény-befektetések
Részvény-befektetések
Ingatlan-befektetések

 

Pénzügyi-gazdasági ismeretek tanítása a történelemben

 
A Pénziránytű Alapítvány honlapjáról is letölthető a Történelem és pénzügyek feladatgyűjtemény, mely a történelemérettségi gazdasági - pénzügyi témaköreit dolgozza fel. A történelem tanárok munkáját segítő, hiánypótló kiadványt szintén augusztusban juttattuk el minden magyarországi középiskolába, a teljes érettségiző évfolyam és tanáraik részére.

A fenti kiadványhoz kapcsolódóan szeretnénk – elsősorban érettségire felkészítő - történelem tanárok figyelmébe ajánlani az egy napos (5 órás), ingyenes képzéseinket, amelyek elvégzéséről az intézményvezető döntése alapján a 120 órás továbbképzési kötelezettségbe is beszámítható igazolást adunk.

A képzés célja az új feladatgyűjtemény megismertetése az egyes témakörök feladattípusainak megoldásával, háttérismeretek megvilágításával.

 

Mindennapi pénzügyek a matematikában – általános iskola 5-6-7-8. osztály

A Pénziránytű Alapítvány ingyenes, öt órás képzés keretében segíti a matematika tanárokat, az EKE- OFI új generációs, 5-6-7-8. évfolyamos matematika munkafüzetének Mindennapi pénzügyek fejezetében található feladatok tanórai alkalmazásában. A képzést tartó tréner a munkafüzet és a használatot támogató tanári kézikönyv készítésében is részt vett. Segítségével a feladatok megoldásán túl a közgazdasági összefüggések és a feladatok hátterét is tisztábban fogják látni a tanfolyam résztvevői.
A képzés elvégzéséről az intézményvezető döntése alapján a 120 órás továbbképzési kötelezettségbe is beszámítható igazolást adunk.