Nagy siker: bekerült a tanév rendjébe a pénzügyi témahét

2016. július 6.
 

Az oktatási tárca támogatásának köszönhetően hivatalosan is megjelent a következő tanév rendjében a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, melyre országszerte 2017. március 6. és március 10. között kerül sor. A tematikus hét jelentős részben a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Bankszövetség által idén márciusban már második alkalommal megrendezett Pénz7 rendezvénysorozat eredményeire épül.

Az Európa-szerte összesen huszonhárom ország összefogásával évről évre megvalósuló kezdeményezés, a Pénz7 a pénzügyi tudatosság iskolai fejlesztését tűzte ki céljául. A programhoz Magyarország 2015-ben csatlakozott, s a hazai rendezvény (jelentős részben az EMMI támogatásának köszönhetően) mindjárt az első évben több mint 660 általános és középiskola mintegy 90 ezer diákját érte el – mely európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény. Az első év sikereire alapozva a szervezők – a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány – idén tovább bővítették a témahét programkínálatát, így a március 7. és 11. között zajló rendezvény már közel 800 iskola 102 ezer diákját szólította meg. A Pénz7 során a diákok rendhagyó tanórákon ismerkedhettek a pénzügyi-gazdasági alap-ismeretekkel, melyhez a szervezők egyedülálló, kifejezetten erre a célra létrehozott tananyagokat és óraterveket bocsátottak a pedagógusok rendelkezésére.

A 2015-ös programsorozat az EMMI témahetekre vonatkozó koncepciójának első, kísérleti megvalósítása volt, így részben a Pénz7 népszerűségének és kedvező iskolai fogadtatásának köszönhető, hogy a pénzügyi-gazdasági programot 2016-ban egy digitális és egy fenntarthatósági témahét is követte. A koncepció sikerét jelzi, hogy a 2016/2017-es tanév rendjét szabályozó miniszteri rendeletben már hivatalosan is szerepel mindhárom tematikus hét. Bár a 2017-es rendezvénysorozat egyelőre előkészítés alatt áll, az már biztosan látszik, hogy az Alapítvány tovább bővíti majd iskoláknak szánt, nagy sikerű tananyagait, s várható, hogy a bankolás és a vállalkozási ismeretek témája is megjelenik majd a kínálatban.