Új, országosan elérhető képzéssel támogatja a nevelőotthonokban élő gyermekek önálló életre való felkészítését a Pénziránytű Alapítvány a BM Gondoskodáspolitikai Államtitkárságával együttműködésben. Az akkreditált képzés az otthonokban dolgozó szakemberek és a nevelőszülők számára nyújt pénzügyi ismereteket. A program célja, hogy a résztvevők hatékonyan fejleszthessék saját maguk és a rájuk bízott gyermekek pénzügyi tudatosságát. A Pénziránytű Alapítvány a képzés elvégzőinek ingyenes tananyagot is biztosít, erősítve ezzel a képzés gyakorlati hasznát. A képzés ingyenes, e-learning formában valósul meg, 20 továbbképzési pont szerezhető vele.
Az országos képzés meghirdetését egyéves előkészítő munka, valamint egy pilot-program előzte meg, mely 2024 júliusában indult. A visszajelzések és a nagy számú túljelentkezés nyomán született meg az országos képzésre vonatkozó döntés.
Január 21-én Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke közös sajtótájékoztató keretében jelentették be az országos képzéssorozat 2025-ös indulását. Fülöp Attila kiemelte, a gyermekvédelemben a legfőbb cél, hogy a gyerekek és a fiatalok stabil felnőttekké váljanak. Ezért igyekeznek őket önálló életre nevelni, hogy felnőttkorukban megállják a helyüket, ne kelljen a szociális ellátórendszerre támaszkodniuk. Ehhez azonban sokkal több segítségre van szükségük, mint a családban nevelkedő fiataloknak - mutatott rá az államtitkár.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az általuk elindított új, országos, ingyenes, online program célja, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozó szakemberek és nevelőszülők megismerjék a mindennapi életvezetéshez szükséges alapvető pénzügyi fogalmakat, és ezeket át tudják adni a náluk nevelkedő fiataloknak. Hergár Eszter köszönetét fejezte ki, hogy az eseményre elfogadták meghívásunkat a Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ munkatársai is.
Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban. Közülük gyermekotthonokban és lakásotthonokban nevelkedik nagyjából 7 ezer, nevelőszülőknél pedig 16 ezer gyermek. A gondoskodásban élő gyermekek pénzügyi nevelése különösen fontos, hiszen már fiatalon a saját jövedelmükkel kell gazdálkodniuk, miközben fel kell készülniük az önálló élet kihívásaira.
A Pénziránytű Alapítvány akkreditált, ingyenes képzéssel támogatja a szociális szférában dolgozó szakembereket annak érdekében, hogy hatékonyan adhassák át a gyakorlati pénzügyi ismereteket a rájuk bízott gyermekek számára. A képzés a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által minősített, így a családvédelem, családgondozás, a gyermekjóléti alapellátás, valamint a gyermekvédelmi szakellátás szakterületeken dolgozók számára a továbbképzési kötelezettségbe beszámítható. A képzés e-learning formában valósul meg, elvégzésére a résztvevőknek egy hónap áll rendelkezésére. A 20 órányi tananyag elsajátításával és sikeres záróvizsgával 20 továbbképzési pont szerezhető. 2025-ben minden hónapban indul képzés, amelyre az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a nevelők. A képzésre az Alapítvány honlapján lehet regisztrálni: https://penziranytu.hu/NSZI-tovabbkepzes
A továbbképzés során a résztvevők megismerik a gazdaság működésének alapjait, a háztartások költségvetés-készítésének fontosságát és elemeit, a saját pénzzel való gazdálkodás alapvető fogalmait, valamint kitekintést kapnak a háztartások állammal való pénzügyi és gazdasági kapcsolataira is. Az Alapítvány a képzést elvégző intézményi munkatársak és nevelőszülők számára ingyenes tananyagokat is biztosít, amelyek segítik a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését.
A 2024 júliusában indult pilot visszajelzései és a nagy számú túljelentkezés nyomán született meg az országos képzésre vonatkozó döntés a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Államtitkárságával együttműködésben. A pilotban résztvevő nevelők arról számoltak be, hogy hasznos tudást kaptak nemcsak a rájuk bízott gyermekek pénzügyi edukációjához, hanem a saját pénzügyeik intézéséhez is.