WORKSHOP A PÉNZIRÁNYTŰ ISKOLAHÁLÓZAT TAGJAINAK

2016. december 8.
 

Izgalmas szakmai workshopot tartott a Pénziránytű Alapítvány december elsején középiskolai iskolahálózata tagjai számára, ahol a résztvevők a pénzügyi oktatás fejlesztéséről, köztük a szakpolitika terveiről hallhattak előadásokat, valamint részt vehettek az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv tanításának eddigi tapasztalatairól szóló beszélgetésben. A rendezvény további célja volt, hogy a résztvevők a tapasztalatcserén és a jó gyakorlatok megosztásán keresztül kihasználhassák a hálózat adta előnyöket. A jelenlévők mindezek mellett az elsők között értesülhettek arról, hogy a Pénziránytű Alapítvány együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdével. A megállapodás annak érdekében jön létre, hogy a felek a közös programokkal bővítsék a középiskolai korosztály alapvető pénzügyi, tőzsdei ismereteit, és fejlesszék befektetői tudatosságukat. A két szervezet közötti együttműködés egyik első lépéseként jövő tavasszal várhatóan nagyszabású online tőzsdejáték is indul a hálózat iskoláinak diákjai számára.

A szakmai program keretében Merényi Zsuzsanna oktatási igazgató adott átfogó képet a Pénziránytű Alapítvány tevékenységéről, fő oktatási programjairól és terveiről. A megújult Pénziránytű Iskolahálózat ez évi tevékenységéről és terveiről pedig Bernáth Julianna oktatási igazgatóhelyettes tartott előadást, amelyben egyebek mellett kiemelte a hálózatosodás, a tudásmegosztás lehetőségének előnyeit is.
Az előadások ITT érhetők el.

A Pénziránytű Iskolahálózathoz azok a középiskolák és kollégiumok csatlakozhatnak, akik a pénzügyi nevelést kiemelten fontosnak tartják, és tagságukkal azt vállalják, hogy tanórai és/vagy azon kívüli keretekben kiemelten foglalkoznak diákjaik pénzügyi ismereteinek és kompetenciáinak fejlesztésével. A hálózathoz a 2015/2016-os tanévtől kezdve folyamatosan lehet csatlakozni, a tagság ingyenes, és egyre bővülő lehetőségeket nyújt a pénzügyi neveléshez segítséget adó szakmai programok és segédanyagok eléréséhez. További információk ezzel kapcsolatban ITT érhetők el.