Kiemelkedő siker a második magyar Pénz7

2016. március 4.
 

Minden várakozást felülmúlt az idei Pénz7-re jelentkező általános és középiskolák száma. A már tavaly is kiemelkedő érdeklődés mellett zajló programsorozatra idén közel 800 iskola regisztrált, így a március 7-e és 11-e között zajló Pénz7-es rendezvényeken több mint 102 ezer diák és közel 1500 pedagógus vesz részt.

A magyarországi Pénz7 már a tavalyi, első alkalommal is figyelemreméltó eredményeket ért el, hiszen a nemzetközi kezdeményezés által Európa-szerte megszólított közönség egyharmada a magyar diákok közül került ki. A 2015-ös rendezvény sikerét azonban talán ennél is jobban bizonyítja, hogy az eddig is kiemelkedő érdeklődés idén még magasabb szintre emelkedett, és a program által elért diákok száma egy év alatt több mint 10 ezerrel nőtt. A rendezvénysorozatot övező lelkes figyelemre magyarázatul szolgál, hogy a szervezők, a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány az eddigieknél is színesebb programkínálatot állítottak össze, és teljes körű támogatást biztosítottak a Pénz7 középpontjában álló, pénzügyi témájú iskolai tanórák megtartásához is.

Mivel hazánkban a témahetek rendszerének kidolgozása még gyerekcipőben jár, és a pénzügyek területével többnyire csak elvétve foglalkoznak az iskolák, a Pénz7 tanórái úttörő jelentőségűek. A Pénziránytű Alapítvány a szakértő pedagógusok által kidolgozott óratervekkel és segédanyagokkal, illetve a tanárokat az órák megtartására felkészítő tanfolyamokkal hiánypótló támogatást nyújt a magyar általános és középiskolák számára. A Pénz7 keretein belül használt tananyagot, plakátokat és a leggyorsabban regisztráló intézmények diákjainak szánt ajándéktárgyakat az Alapítvány a Magyar Posta logisztikai felajánlása révén, ingyenesen juttatja el az iskolákba.

Az eseményről az érdeklődők a Pénz7 hivatalos weboldalán és itt találhatnak további információt, de ajánljuk figyelmükbe az alábbi videót is, melyben Alapítványunk ügyvezető igazgatója, Szuromi-Kovács Ágnes a Duna TV Család-barát című műsorában szintén a Pénz7 programsorozatról beszél. A bejátszásban előbb a programsorozat és a BankVelem program keretében idén is meghirdetett Osztálykirándulás tervező pályázatról, majd magáról a Pénz7 rendezvénysorozatról esik szó.