
2025. március 3-án útjára indul a 11. PÉNZ7. A programsorozatban országszerte számos iskola vesz részt. Az idei Pénzügyi és Vállalkozói Témahét középpontjában a befektetések, a kiberbiztonság és a tudatos vállalkozás áll.
A pénzügyi és vállalkozói témahéthez csatlakozó iskolákban lehetőség nyílik arra, hogy önkéntes szakemberek támogassák a pedagógusokat a rendhagyó tanórák megtartásában. Idén három igen aktuális témában mélyedhetnek el a tanulók. Egyrészt szükséges felhívni a figyelmüket a megtakarítások fontosságára, illetve arra, hogy megtakarításaikat érdemes tudatosan gyarapítani. Így egyik szlogenünk az „Okosan a befektetésekről”. A vállalkozási témában fő üzenetünk, hogy átgondoltan érdemes vállalkozni: „Gondolkozz és vállalkozz!” Pénzügyeink egyre inkább a digitális térbe költöznek. A kibertámadások ellen is fel kell vértezni a fiatalokat, így a digitális biztonság is fókuszba kerül a rendhagyó tanórákon.
Az érdekes témák és a lehetőség idén is nagyon sok iskolát mozdított meg, hiszen a programsorozathoz várhatóan több mint 1300 iskola több mint 200.000 ezer diákja csatlakozik. A témahét gyakorlatorientáltsága nagyon fontos, így a hitelességet is segítő önkénteseknek is jár a köszönet. Idén is nagyon sokan, többszáz szakember vállalta a közreműködést. A témahéthez egészen a március 7-i zárónapig várjuk az iskolák és az önkéntesek csatlakozását.
A kiváló szakembereket elismerték a szervezők
A PÉNZ7 hivatalos megnyitóján a pénzügyi kultúra fejlesztésében élenjáró szakembereket és szervezeteket is díjazták a szervezők. A Pénziránytű Alapítvány Jó gyakorlatok a pénzügyi témakörök tanításában pályázatán Aranyfokozatú jó gyakorlat díjban részesült Fodorné Branstädter Ágnes, az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola tanára, Varga-Poór Adrienn, a Győri SZC Bolyai János Technikum pedagógusa és Kládlerné Kertész Katalin, a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanára. A Magyar Bankszövetség Pénzügyi kultúra nagykövete díját Pintér Zoltán, kaposvári bázisiskolánk, a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum igazgatóhelyettese vehette át, míg a Pénzmúzeum és a Magyar Államkincstár az intézményi kategóriában érdemelte ki az elismerést. A Junior Achievement Alapítvány az Év vállalkozói önkéntese díjjal Kretz Ádámnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztési főosztálya munkatársának erőfeszítéseit ismerte el.
Így érdemes felkészülni
A tanárok felkészülését segítette februári workshopunk, melynek központi témája a PÉNZ7 volt. A befektetések és a kiberbiztonság témákra hangoló webináriumok, szakmai videók, és a mesterséges intelligencia értő használatát ösztönző középiskolai PÉNZ7 projekttel kapcsolatos előadások már visszanézhetők honlapunkon: https://penziranytu.hu/workshopok.
A pénzügyi tudatosság fejlesztésével nem csak egy hétig érdemes foglalkozni. A kísérőesemények egész hónapban lehetőséget biztosítanak a pénzügyi témák fókuszban tartására: https://www.penz7.hu/kiseroesemenyek.cshtml.
A PÉNZ7 részvétel Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyünkben is extra pontokat ér. Minden iskolahálózati tagunk 20 ponttal növeli egyenlegét, ha regisztrál a témahétre. Emellett az Alapítvány szervezésében megvalósuló egyes kísérőeseményeken (PénzKód, RészvényFutam) való részvételért, a PÉNZ7 -re felkészítő e-learning tananyagunk elvégzéséért is plusz pontok járnak: https://penziranytu.hu/kiemelt-penziranytu-iskola-aktivitasi-pontverseny
Idén a programsorozat megnyitója már egy héttel korábban felhívja a figyelmet a pénzügyi és vállalkozói tudatosság fontosságára. Érdemes a családban is beszélgetést kezdeményezni a gyerekekkel, hogy még aktívabban és felkészültebben vehessenek részt a rendhagyó órákon, foglalkozásokon.
A PÉNZ7 projektgazdája a Belügyminisztérium, szervező partnereivel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Bankszövetséggel, a Pénziránytű Alapítvánnyal és a Junior Achievement Magyarországgal közösen dolgoznak azon, hogy a 2025. március 3-án induló programsorozat idén is élvezetes, hasznos és sikeres lehessen. Ezt segíti elő a témakörökben kidolgozott számos tananyag, webinárium és az izgalmas kísérőesemények is. A témahétről minden információ elérhető a www.penz7.hu oldalon.