ELRAJTOLT A BÉT RÉSZVÉNYFUTAM: KI LESZ A KÖVETKEZŐ TŐZSDEGURU?

2025.03.03.

– sajtóközlemény –

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös kezdeményezése, a BÉT Részvényfutam. A tőzsdei szimulációs verseny nagy érdeklődés mellett idén közel 500 jelentkezővel vette kezdetét, amelynek keretében a játékosok négy héten keresztül mérhetik össze tőkepiaci tudásukat. Az online játék a 7-14. évfolyamos diákok, tanáraik és szüleik számára biztosít lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a tőzsde működésével és bővítsék pénzügyi ismereteiket.

A PÉNZ7 első napján, március 3-án elindult online BÉT Részvényfutamra eddig már közel 500 regisztráció érkezett, de az érdeklődők akár a játék március 31-i végéig is csatlakozhatnak a versenyhez a https://tozsdejatek.bet.hu/ oldalon.

A BÉT Részvényfutam célja, hogy a jelentkezők játékos formában ismerkedjenek meg a tőkepiacok működésével, bővítsék pénzügyi ismereteiket, és éles helyzetekben teszteljék befektetési stratégiáikat. A játékosok 2 millió forint virtuális tőkével kereskedhetnek a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett 20 legnagyobb forgalmú részvénnyel. Emellett napi három kvízkérdés megválaszolásával növelhetik portfóliójuk értékét, így még nagyobb eséllyel érhetnek el sikereket a verseny során. A felkészülést a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány edukációs segédanyagokkal is támogatja.

A március 31-én záruló verseny végén a legeredményesebb diákok, a legtöbb tanulót mentoráló tanárok és a szülők is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A BÉT Részvényfutamról

Az idén összesen 21 kereskedési napot felölelő játék a 7-8. osztályos és a középiskolás diákokat, valamint tanáraikat és szüleiket szólítja meg. A játék időtartama alatt a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett 17 különböző részvénnyel, valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forintos virtuális tőke segítségével tudnak kereskedni a játékosok, ezen felül még napi három kvíz kérdésre adott helyes válasszal is növelhetik profitjukat.

címkék: