A forint születésnapján zárul a Forint Hősök Tere nagyszabású kvízjáték

2022. augusztus 1.
 

A forint jubileumi évfordulója alkalmából egy évvel ezelőtt indult útjára a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Pénzmúzeum, valamint a Pénziránytű Alapítvány közös nagyszabású kvízjátéka, mely egy éven át tartotta izgalomban a pénzügyi tudatosságra nyitott fiatalokat. Az augusztus 1-jén záruló játékban a közel 9000 regisztrált diák 12 hónapon keresztül válaszolhatott értékes nyereményekért a forint címletekkel és a mindennapi pénzügyekkel kapcsolatos, havonta megjelenő kérdésekre.

Augusztus 1. éjfélig még csatlakozhatnak a középiskolás és egyetemista diákok a játékhoz, hogy az utolsó hónap értékes nyereményei mellett az éves játék mind a 12 kérdéssorát kitöltők által megnyerhető fődíjak egyikét is elvigyék.

A pénzügyi tudatosság fejlesztését már iskolás korban érdemes elkezdeni és a megfelelő eredmények eléréséhez széles módszertani eszköztárra van szükség. Az iskolai, tantárgyakba integrálható könyvek, munkafüzetek, digitális tananyagok sorát érdemes játékos, edutainment – azaz szórakoztatva oktató - eszközökkel is kiegészíteni, egyben fontos, hogy ne csak iskolai környezetben, hanem azon kívül is találkozzanak mindennapi pénzügyi információkkal a fiatalok. Ennek lehetséges eszközei közé tartoznak a széles közönség számára elérhető tudásversenyek, illetve a kvízjátékok.

A tavaly augusztusban indult, középiskolásoknak és egyetemistáknak kiírt Forint Hősök Tere kvízjáték egyedülálló módon egy éven át segítette a fiatalokat, hogy mélyebben megismerkedjenek nemcsak hivatalos fizetőeszközünk, a forint történetével és címleteivel, hanem minden hónapban újabb, a mindennapi gyakorlati életben használható pénzügyi témakörrel valós döntési helyzeteket bemutató kérdéseken keresztül. A diákok megismerkedhettek például a családi költségvetés készítésének lépéseivel vagy azzal, mit tehetnek, ha a bevételek elmaradnak a kiadásoktól. A kérdések körbejárták a pénzügyi tervezés folyamatát, a korszerű pénzkezelés lehetséges megoldásait, a hitelfelvétel vagy a megtakarítások kezeléséhez szükséges legfontosabb tudnivalókat. Természetesen a hosszú távú, környezettudatos és öngondoskodásra ösztönző kérdések sem maradtak ki. A kvízek megoldását segítette természetesen az előzetes tudás, illetve az adott téma általunk megadott forrásainak áttekintése. A diákok motiváltságát jól mutatja, hogy minden hónapban érkeztek hozzánk kérdések a játékosoktól, és mi igyekeztünk hiteles forrásokkal és orientáló válaszokkal segíteni a pénzügyi tudás megszerzésére nyitott fiatalokat.

A Forint Hősök Tere játékban sokat ér a tudás

A középiskolásoknak és egyetemistáknak kiírt versenyben minden hónapban a két kategória három-három leggyorsabban legtöbb helyes választ adó játékosa, valamint egy-egy szerencsés diák értékes mobileszközöket és elektronikai termékeket nyerhetett. A kérdések között voltak könnyen megválaszolhatók és gondolkodtatóbbak is, de a legkitartó versenyzők az igazán értékes fődíjak egyikére is esélyt szereznek a játék zárását követően.

A kvízjátékhoz csatlakozó és mind a 12 havi kvízt akár visszamenőleg eredményesen kitöltő diákok közül akár többszáz szerencsés fiatal vásárlási utalványt, elektromos rollert, okosórát nyerhet. A leggyorsabb és legtöbb helyes megoldást adó játékosoknak pedig akár oxfordi online kurzussal, MacBook Air, iPad pro és iPhone 11 készülékekkel indulhat a következő tanév.