Ha nyár, akkor pénzügyi élményekkel fűszerezett táborok

2023. augusztus 16.
 

Pénzügyei mindenkinek vannak, a pénzügyi tudásra ezért már a diákoknak is szüksége lehet. A Pénziránytű Alapítvány támogatásával a nyár folyamán hátrányos helyzetű fiatalok és a matematika iránt érdeklődést mutató tanulók is megismerkedhettek a pénzügyi döntéseikhez szükséges alapokkal, tábori élmények közé csomagolva.

A pénzügy is logikus, akár a matek

A pénzügyi tudatosság is fókuszba került a Medve Matek nyári élménytáborokban, ahol a matematika szépségeire nyitott általános- és középiskolás diákok az Alapítványunk által készített foglalkozástervek segítségével a pénzügyi tervezés kulisszatitkaival, valamint a pénzügyi intézményrendszer és a tőzsde működésével is megismerkedhettek. A nyár során több turnusban, a Balatonnál Pálkövén, a sástói Mátra Táborban és Zemplénben, a pusztafalui táborban mesés környezetben vehettek részt a Medve Matek hagyományos és népszerű tehetséggondozó programjában a matematika iránt érdeklődő diákok. Idén újdonságként a Pénziránytű Alapítvány jóvoltából a tábori foglalkozásokon a pénzügyi tudatosság fejlesztése is fókuszba került. Az általános iskolás gyerekek többek között a családi költségvetés készítésének alapismereteivel, a háztartások erőforrásaival, a bevételek és kiadások rendszerével, a pénzügyi tervezés és a megtakarítások fontosságával találkozhattak interaktív feladatok segítségével. A középiskolás korosztály tagjai betekintést kaptak a pénzügyi intézményrendszer szereplői, a tőzsde, az értékpapírok világába, a banki feladatok, a számlák, betétek, hitelek működésébe.

A táborban délelőtt kiscsoportos foglalkozások, délután játékos logikai vetélkedők, sportprogramok, előadások, este kvízek, társasjáték, szabad program várta a fiatalokat. Emellett nem maradtak el a kirándulások, a  természetben való barangolás sem. A diákok a tábor során – így a pénzügyi foglalkozásokon is - "batkát" gyűjthettek, amiket ügyes gazdálkodással a Batkaboltban ajándékokra is válthattak.

Felkészülés az önálló életre és a pénzügyi döntésekre

Balatonföldváron és Tiszaroffon öt turnusban összesen száz, gyermekotthonban, illetve lakásotthonban nevelkedő fiatal vehetett részt a Pénziránytű Alapítvány által, a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságával együttműködésben szervezett pénzügyi élménytáborokban, ahol a költségvetés készítésének és a vállalkozások működésének alapjaiban mélyedhettek el játékosan.

Mennyi pénzből él egy átlagos magyar háztartás? Mibe kerül egy autó vagy egy zsömle, és mit tennél, ha megnyernéd a lottó főnyereményt? A 12-16 éves fiatalok meglepően tájékozottan és megfontoltan válaszoltak a manapság nem is olyan egyszerű kérdésekre. A gyerekek a pihenés és a sportprogramok mellett a mindennapi pénzügyi döntéseikhez szükséges alapvető információkkal ismerkedhettek meg, sőt trénereik a vállalkozások működésének alapjait is megmutatták nekik. A fiatalok élményteli, játékos feladatokon keresztül betekintést nyerhettek a költségvetés alakulását befolyásoló tényezőkön túl a korszerű pénzkezelés lehetőségeibe is.

A gyermekotthonokban és lakásotthonokban élő gyerekeknek saját jövedelmükkel már gazdálkodniuk kell. Nevelőik igyekeznek megmutatni nekik azokat a tippeket, melyek a gondos gazdálkodáshoz szükségesek. Közösen főznek, vásárolnak, próbálják felkészíteni őket arra, hogy az önálló élet megkezdésekor döntéseik következményeivel már nekik kell szembesülniük. A fiataloknak fontos felismerés volt a táborban, hogy melyek azok a kiadások, amelyek egy háztartás költségvetését terhelik, és bár ők gyermekként ezzel egyelőre kevéssé szembesülnek, attól még rendszeres kiadásként kell majd ezekkel számolniuk.

A játék, a sikerélmény, a hasznos tudás mind olyan belső motivációt adhat, mely hozzásegítheti a diákokat ahhoz, hogy szociális hátterüktől függetlenül felismerjék a mindennapi pénzügyek tudatos  kezelésének fontosságát. Öröm volt látni a lelkes fiatalokat, miközben jövőjüket, vagy egy  lehetséges vállalkozásukat tervezték.