Haverok, buli, pénzügyek…

2022. július 20.
 

A 120 ezer látogatót vonzó EFOTT az egyik legjelentősebb fesztivál a fiatalok körében és Magyarország legnagyobb hallgatói eseménye. Idén a Pénziránytű Alapítvány is kilátogatott a rendezvényre, hogy a pénzügyi tudatosság fontosságára felhívja a fiatalok figyelmét.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója egy 1976-ban alapított nyári zenei fesztivál. 2014-ig minden évben más és más helyszínen jelentkezett, 2015 óta azonban a Velencei-tó mellett kerül megrendezésre. Az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a fiatalok sport-, gasztro- és kulturális életének fellendítésére is. Idén július 13-17. között került megrendezésre a fesztivál, ahol a Magyar Nemzeti Bank és a Pénziránytű Alapítvány is játékokkal, ajándékokkal várta a fiatalokat. Segítségünkre voltak a Pénziránytű Diáknagykövetek és barátaik is, így a pénzügyi személyiségtesztek mellett 2 napon pénzügyi activityvel is vártuk a fesztiválozókat.

A jó hangulatú activityzés során az eredményesen szereplő csapatok nemcsak jól érezték magukat, hanem praktikus tudással és ajándékokkal is gazdagodhattak. A játék feladványai és a fesztiválozás kapcsán pedig beszélgettünk a fiatalokkal a pénzügyi tervezés fontosságáról, a korszerű pénzkezelés biztonságáról, a hitelekről, a biztosítások szerepéről, de arról is szó esett, hogyan kezelik otthon a pénzügyeiket, mennyire vonták be szüleik őket a családi döntésekbe, illetve hogy a család vagy az iskola feladata-e a felkészítés a felnőtt létben elkerülhetetlen mindennapi pénzügyi döntésekre.

A pénzügyi tudatosságot, a pénz beosztását, a takarékoskodást, a költségvetés egyensúlyának jelentőségét egy fiatal igazán élesben akkor tudja kipróbálni, mikor elköltözik a szülői házból, de a tudatosság fejlesztése nem megy egyik napról a másikra. A Pénziránytű Alapítvány ezért az iskolai programok, tananyagok és játékok mellett minden lehetőséget megragad, hogy közvetlen kapcsolatot alakíthasson ki a fiatalokkal. Ennek szellemében működtetjük és ajánlottuk is a fesztiválozóknak PénzBook TikTok csatornánk rövidebb és YouTube csatornánk kicsit hosszabb videóit a nyári szünet buli nélküli napjaira hasznos szórakozásként.