4. Az arany és pénzhelyettesítők korszaka

Hogyan lehet, illetve miért kellett papírral helyettesíteni az aranyat? A középkorban a kereskedőket többek között például a rablótámadások veszélye késztette arra, hogy készpénz helyett letéteket, és arra szóló utalványokat (un. letéti jegyeket) alkalmazzanak.

Az ipari forradalom hatásaként a XVIII – XIX. században a termelés tömegméretűvé vált, így új megoldások váltak szükségessé. Mivel az áruk cseréjét ekkor még döntően a nemesfémek (elsősorban az arany) közvetítették, de az arany, illetve az ezüst kitermelése, azaz a pénzteremtés fizikai korlátokba ütközött, így előállt olyan helyzet is, amikor nem volt elég nemesfém (aranypénz) a cserék lebonyolításához.

Hogyan oldotta meg a problémát a piac?

    1. Vegyük azt az esetet, amikor a termelőnél eladatlan készletek halmozódtak fel, pedig a termékre volt kereslet a piacon. A fogyasztó zsebében aranyak lapultak, ám a csere lebonyolításához szükséges pénz hiányzott a kereskedő kezéből.

    2. Ha a termelő nem szeretné, hogy a nyakán maradjon a megtermelt áru, kénytelen azt „átadni” a kereskedőnek, anélkül, hogy az azonnal arannyal fizetne cserébe. Mit kap az arany helyett? Nem mást, mint, egy váltót (fizetési ígéretet), amelyben a váltó kibocsátója, azaz a kereskedő azt ígéri, hogy záros határidőn belül (egy meghatározott időpontig), megfizeti az áru ellenértékét a kamatokkal együtt a váltó elfogadója, vagyis a termelő számára.

    3. Ezután már egy jól ismert folyamat következik. A fogyasztó megveszi az árut a kereskedőtől, amiért cserébe arannyal fizet.

    4. Majd a kereskedő a váltó kamattal növelt ellenértékét átadja a termelőnek, aki ezért cserébe visszaadja a kereskedőnek a váltót.

Ahhoz, hogy a termelő az aranyhoz jusson, a fenti folyamatba be kellett iktatni a váltót, ami nem volt más, mint egy papírdarab, egy fizetési ígérvény, amelyet a kereskedő aláírásával ellátva hitelesített. Ahhoz, hogy a váltó működőképes legyen a termelő és a kereskedő közötti bizalomra is szükség volt: a termelőnek bíznia kellett abban, hogy a kereskedő nem lopja el az áruját, illetve az áru eladásából származó aranyat.

A váltó tehát időlegesen helyettesítette az aranyat, közvetítette a cserét. Ekkor értéket, aranypénzt képviselt a forgalomban. Végül a váltó visszakerült a kibocsátójához – esetünkben a kereskedőhöz – és ezzel betöltve pénz-helyettesi szerepét megszűnt „létezni”, hiszen kibocsátója kezében a váltó már semmit sem ér, nem képvisel értéket, újra csak egy értéktelen papírdarab.

A váltó a modern pénz előfutára. Lényege, hogy hitelnyújtás (jelen példánkban áruhitel nyújtása) útján keletkezik, és a hitel visszafizetésével, megszűnik.

Miért lett népszerűbb a bankjegy (a bank váltója), mint a többi váltó?

  • A forgalomban lévő rengeteg váltó miatt a váltóforgalom átláthatatlanná vált.

  • Nehéz volt kiszűrni a hamis, fedezet nélküli váltót.

  • A bankjegy beváltása a váltó behajtásánál könnyebbnek bizonyult, mivel a bankok több ember pénzét őrizve aranykészletet halmoztak fel, és biztosabb fizetőnek számítottak. Így nagyobb volt az esély, hogy a hitelező hozzájut az aranyához.

  • A bankjegyet könnyebb volt továbbadni, pénzként használni, mivel a bank nagyobb ismertséggel, kiterjedtebb bizalmi körrel rendelkezett, mint a váltót kiállító magánszemély.




Tulajdonság
Váltó
Klasszikus bankjegy
Fogalma

A váltó határozott összegre, névre és időre szóló fizetési ígérvény. Forgatható értékpapír, vagyis még lejárta előtt átruházható.

Eredetileg a bank váltója. Lejárati idő nélküli, látra szóló (azonnali) fizetési ígérvény.

Hasonlóságok
Lényegét tekintve:

Mindkettő hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.

Milyen szerepet tölt be?

Pénzhelyettesítő, az aranyat forgalmi eszköz funkciójában ideiglenesen képes helyettesíteni.

Ki az adós?

A kibocsátó.

Mit vállal az adós?

A feltüntetett ellenértéket beváltáskor aranyban fizeti vissza.

Hogyan szűnik meg?

A hitel visszafizetésével kikerül a forgalomból, és értéktelen papírdarabbá válik.

Különbségek
Elfogadási köre

Viszonylag szűk bizalmi körben forgatható, továbbadható.

Kiterjedt bizalom, széles körben forgatható.

Beváltási ideje

Egy meghatározott időn belül kell beváltani, van lejárati ideje.

Nincs lejárati ideje.

A forgalomban megjelenő pénzhelyettesítők, a váltó és a bankjegy is azt az ígéretet hordozták, hogy kibocsátójuk a „papírdarabokon” szereplő ellenértéket aranyban fizeti vissza. A bankjegyek fedezeteként tehát ekkor végső soron még az aranykészlet szolgált.

A bankjegykibocsátás az 1800–as évek kezdetén még nem okozott nagyobb problémát, mert ekkor a bankjegyek értékösszege Európa teljes arany és ezüst készletének csak kevesebb, mint a felét tették ki. A termelés és az áruforgalom jelentős megnövekedésével párhuzamosan a pénzintézetek egyre több bankjegyet hoztak forgalomba, többet, mint amennyi arannyal rendelkeztek. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyan hitelt nyújtottak a bankok, melynek már nem volt meg a fedezete aranyban. Az első világháborút megelőző években már 9–szer annyi papír alapú fizetési eszköz volt használatban, mint nemesfémpénz. A bankjegyek kibocsátásával és széleskörű elfogadásával tehát létrejött a belső érték nélküli pénz, és a pénzforgalom lényegét tekintve elszakadt az aranytól.

Szemben az árupénzzel, a belső érték nélküli pénz önmagában teljesen értéktelen papírdarab. A vele szemben megnyilvánuló általános bizalmon és a társadalmi közmegegyezésen múlik, hogy pénzként elfogadják-e (azaz képes-e betölteni a pénz funkcióit). A társadalmi közmegegyezés kialakulását általában törvényes garanciák segítik elő.

A fenti folyamatnak fontos állomását jelentette, hogy a bankok közül országonként kiemelkedett egy bank, a „bankok bankja”. Az állami hatalom ezt az egy bankot különleges joggal ruházta fel: a törvényes fizetőeszközként meghatározott, kizárólagos bankjegy, illetve érme kibocsátás jogával. Ez azt jelenti, hogy már csak egyféle bankjegy kerülhetett törvényesen forgalomba, amit azonban mindenki köteles volt elfogadni. Ez a bank lett az adott ország központi bankja, vagy más néven jegybankja.