Pénztárcabarát iskolakezdés

2024. augusztus 8.
...

Pénzügyi tippek becsengetés előtt. Fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít az MNB az őszi iskolakezdés előtt álló családoknak.

Bár a vakáció még tart, a legtöbb családban már előkerültek az iskolakezdéshez szükséges feladat- és bevásárlólisták. Az évkezdés pedig megkerülhetetlenül pénzügyi kérdés is, amelyben külön aloldallal segít eligazodni a jegybank.

Kinőtt cipők, ruhák, elhasználódott hátizsák, szakadt tolltartó, és – a kötelezően beszerzendő tanszerek mellett – még számos további használati tárgy, amelynek cseréjével a legtöbb szülő augusztusban szembesül. Ez az időszak minden bizonnyal megterheli a családi kasszát, azonban tervezéssel, előzetes tájékozódással és körültekintéssel sokat spórolhatunk.

Tervezzünk – közösen!

Nagyban megkönnyíti az iskolakezdés előtti tervezést, ha részletes bevásárlólistát készítünk, amelyen feltüntetjük az egyes tételek várható árát is. Így áttekinthetőbb, hogy mi az, aminek a költségén esetleg tudunk faragni. A tervezésbe bátran vonjuk be a gyerekeket is, hiszen a becsült kiadásokat és a fontossági sorrendet látva ők is nyitottabbak lesznek a kompromisszumos döntésekre – amellett, hogy egyúttal belelátnak a költségtervezés rejtelmeibe. Fenntarthatósági szempontból is dönthetünk az eddigi gyakorlattól eltérően – rávilágítva, hogy a bolygókímélő választások gyakran pénztárcakímélőek is.

Mérjük fel a lehetőségeinket!

A kiadások tervezése mellett számoljunk azzal, hogy milyen támogatásokra vagyunk jogosultak! Az állam részéről nagy segítség, hogy az augusztusi családi pótlékkal egyidőben folyósítják a szeptemberit is, azonban ezen túlmenően érdemes utánajárni az elérhető önkormányzati támogatásoknak, és akár a munkáltató által biztosított egyszeri iskolakezdési támogatás lehetőségének. Az egészség- és önsegélyező pénztártagok élhetnek a beiskolázási támogatással, amelynek részleteit szintén megtaláljuk az MNB oldalán.

Óvatosan az online piactereken!

Az iskolakezdéshez szükséges eszközök – iskolatáskák, ruházat, de akár bútorok, elektronikai cikkek – beszerzésének költséghatékony módja, ha használtan vásároljuk meg őket. Ezt ma már könnyen megtehetjük a különböző közösségi felületeken és online piactereken, de legyünk elővigyázatosak: a csalók kihasználják az ilyen felületek által biztosított anonimitást, és különböző tisztességtelen módszerek, megtévesztés révén visszaélnek jóhiszeműségünkkel. Akár eladóként hirdetünk egy számunkra már szükségtelen, de más számára még vélhetően hasznos tárgyat, akár vásárolni szeretnénk, mindig legyünk körültekintőek!

Hitelből csak tudatosan!

Előfordulhat olyan élethelyzet, hogy a fent részletezett tervezés és segítségek mellett is szükség van további anyagi források bevonására, akár gyorskölcsön vagy fogyasztási hitel felvételére. Amennyiben ezen megoldások valamelyike mellett döntünk, vizsgáljuk meg, hogy melyik a céljaink eléréséhez leginkább megfelelő hiteltermék, és hasonlítsuk össze több szolgáltató ajánlatát! Mindig tartsuk szem előtt, hogy hitel igénybevételével egyúttal annak visszafizetésére is kötelezettséget vállalunk, amely akár évekig tartó terhet ró a családra. A megfontolt hitelfelvétel szempontjairól bővebben olvashatunk a Hitelfelvétel tudatosan című Pénzügyi Navigátor füzetből.

Pénzügyi tippek leendő hallgatóknak

Az iskolakezdés nem csak a klasszikus becsengetési időszakot jelenti, hanem az első egyetemi/főiskolai szemeszter kezdetét is, hiszen sokan most lépik át először ilyen intézmény küszöbét, megkezdve ezzel önálló életüket – anyagi szempontból is. Ehhez a jegybank hallgatóknak szóló összeállítása praktikus és hasznos tanácsokat tartalmaz a megfelelő bankszámla kiválasztásától a költségtervezésen át egészen a pénzügyi célok megfogalmazásáig vagy épp a Diákhitelig.