Pénzügyi tudatosság, zöld gondolkodás játékosan

2020. június 2.
 

Május utolsó hetében került sor az általános iskolásoknak szervezett PénzOkos Kupa döntőjére. A színvonalas, országos pénzügyi tanulmányi verseny szervesen illeszkedik a Pénziránytű Alapítvány és a PontVelem Nonprofit Kft. által működtetett Pénziránytű-BankVelem komplex edukációs programba, mely hazánk legnépszerűbb általános iskolásoknak szóló, pénzügyi ismereteket fejlesztő, attitűdformáló kezdeményezése.

A legjobb 10 csapat mérkőzhet meg - a digitális átállás következtében - az online térbe helyezett PénzOkos Kupa 3 napon át tartó országos döntőjében. A többszáz induló csapat közül a 3 online fordulóban, majd a megyei elődöntőben és a regionális középdöntőben legkiemelkedőbb eredményt elért diákcsapatok folytathatták a megmérettetést. A döntő első versenynapján május 27-én a 10 továbbjutott csapat közül egy online teszt segítségével választottuk ki a legügyesebb 6 csapatot, akik közül a következő napon digitális párbaj segítségével dőlt el, kik kerülhetnek fel a dobogós helyek egyikére. A végső megmérettetés során május 29-én pedig szintén egy digitális hármas párbaj döntötte el a helyezések sorrendjét: https://www.penzokoskupa.hu/

A megmérettetés nagyon szoros volt, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Pont Velünk csapata első helyezést ért el, második helyezett a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola HetediCa$h nevű csapata lett, valamint egy pont híján lett harmadik helyezett a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Profi befektetők csapata.

A tét nem volt kicsi. Az első helyezett nemcsak az ország pénzügyileg legjobban képzett általános iskolás diákcsapataként ünnepelhette magát, hanem a csapat minden tagja nyert egy Apple iPad 2019 10.2 32GB Wi-Fi gépet. Felkészítő tanáruk odaadó munkáját egy 20 000.-Ft-os EMAG utalvánnyal köszönjük meg, míg iskolájuk 100 000.- Ft-ot nyer. A második és harmadik helyezett csapatok tagjai, tanáraik és iskoláik is értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak. Asus Vivobook laptopok és menő Galaxy A20 E mobiltelefonok várják, hogy a dobogós csapatok tagjai örömmel vehessék kezükbe őket, s felkészítő tanáraik és iskolájuk alapítványa is részesül a pénznyereményekből. A 3 napos döntő eseményeiről és a csapatokról itt olvashat: https://www.pontvelem.hu/hirek/hirek/508-rendkivul-jol-sikerult-a-bankvelem-penzokos-kupa-orszagos-dontoje-a-versenyzok-az-online-terben-is-remekul-teljesitettek

Az edukációs program célja nem csupán a kiemelkedő tehetségek díjazása. A verseny során a regisztráló csapatok tagjai olyan mély, alapos, ugyanakkor játékosan, örömmel megszerzett pénzügyi tudásra tesznek szert, amely későbbi életük során is útravalóként szolgál. Az 5-8. osztályos gyerekek többségét ma még talán a pontgyűjtés, a játék, a nyeremények jobban motiválják, de a játékosan megszerzett, a mindennapi életben használható pénzügyi tudást néhány év múlva már biztosan más aspektusból is értékelni fogják. Ennek érdekében a 6. éve megrendezésre kerülő verseny valamennyi fordulójának tesztsora elérhető a PénzOkos Kupa honlapján. Szorgalmi feladatként, szakköri foglalkozások alkalmával is tökéletes megoldás lehet a feladatsorok akár közös kitöltése, megbeszélése: https://www.penzokoskupa.hu/online-feladatsorok-kitoltese. Érdemes kipróbálni a felső tagozatos osztályokban tanító pedagógusoknak a mindennapi oktatási gyakorlatba is bátran becsempészhető online tesztsorok tárházát, melyek megoldásához segítséget jelent a Küldetések a pénz világában című tankönyvünk és munkafüzetünk: https://penziranytu.hu/kuldetesekapenzvilagaban.

A verseny és az online tesztsorok mellett a Pénziránytű-BankVelem program számos játékos lehetőséget rejt még a szelektív hulladékgyűjtés hasznosságának bemutatásától a banki tranzakciók, a bankkártyahasználat, fizetőeszközünk, a forint mélyebb megismerésén keresztül az online vásárlás lehetőségeinek és veszélyeinek feltárásáig. A Játékbank, a Keresd a biztonságot! és a PontBankolj Okosan! vagy akár a Pénzügyi Hősképző játékok segítségével a Pénziránytű – BankVelem Program lényegében egy olyan pontrendszert épített ki, melynek használatával a különböző kihívások során szerzett pontjaikkal a tanulók saját számlájukon gazdálkodhatnak. Pontjaikat kamatért cserébe leköthetik, utalhatnak egymásnak vagy egy közösségnek, mindeközben elsajátítják az online bankolás lépéseit is. Mindemellett a Digitális Utazó Iskola segítségével évente mintegy 100 iskolába jut el az élményekkel teli, játékos pénzügyi tudás a felkészült trénercsapat közvetítésével.

A gyakorlatias pénzügyi ismeretek, közösségi gondolkodás, a fenntarthatóságra törekvő attitűd elsajátítása hosszú távú folyamat. A tudás, a képességek, a felelősség érzése lassan, évről évre épül fel. A Pénziránytű Alapítvány ehhez minden támogatást megad az iskoláknak, s szakmai és együttműködő partnereink segítségével folyamatosan bővítjük azon lehetőségek körét, melyek segítenek nemcsak az intézményeknek, tanároknak, de a szülőknek és diákoknak is eligazodni a mindennapi pénzügyek, akár a fenntartható gazdálkodás, a zöld pénzügyek világában. Honlapunkon ezért összegyűjtöttük a pénzügyi edukáció és ismeretterjesztés szempontjából hasznos online felületeket, melyeket jó szívvel ajánlunk tanároknak oktató munkájukhoz, valamint a megbízható pénzügyi információkat kereső, vagy a pénzügyeik terén is a fenntarthatóságot szem előtt tartó érdeklődőknek. A hasznos linkekből álló gyűjteményünket megtalálják honlapunk Tudástárában: https://penziranytu.hu/hasznos-linkek