Sajtóközlemények

2016. április 28.

A Pénziránytű Alapítvány a mai napon bemutatta az első, középiskolások számára átfogó pénzügyi és gazdasági ismereteket nyújtó, széles körű szakmai összefogás eredményeként megvalósult akkreditált tankönyvet. Az „Iránytű a pénzügyekhez” címmel a következő tanévben középiskolákba kerülő kiadvány mérföldkövet jelenthet a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában és a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésében.

2016. február 8.

Az utóbbi évek válsága szerte a világon felhívta a figyelmet a pénzügyi kultúra fontosságára. Magyarország 2015-ben csatlakozott először ahhoz a 23 európai ország részvételével zajló kezdeményezéshez, melynek célja a pénzügyi ismeretek széles körű átadása és a pénzügyek tudatos kezelésére irányuló szemléletformálás. A rangos szakmai nyitóeseménytől az iskolákban futó speciális programokon át az interaktív műveltségi versenyekig – márciustól számos csatornán találkozhatunk majd a Pénz7 eseménysorozatával, amelyet a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben koordinál. Az esemény fókuszában az általános és középiskolákban megvalósuló pénzügyi témájú tanórák állnak, melyek megtartásához a Pénz7 szervezői minden szükséges feltételt biztosítanak a kezdeményezéshez csatlakozó intézmények számára. A rendezvény szakmai meghirdetését követő két hét alatt máris közel háromszáz iskola jelezte csatlakozását a programhoz.

2015. november 4.

A Pénziránytű Alapítvány nemzetközi és hazai kutatások eredményeire építve fejleszti programjait. A most végzett országos kutatások eredményei azt mutatják, hogy azok, akik magas pontszámot értek el a pénzügyi tudatosság terén, egyéb szempontok alapján is átlagon felül teljesítettek (szorgalom, mértéktartás, beosztó képesség). A nemzetközi kutatás legfontosabb megállapítása, hogy bár a pénzügyi tudatosság (tervezés, költségvetés-készítés) szintje romlott a válságot követő években, napjainkban mégis kevesebb válaszadó találkozik napi megélhetési gondokkal, mint 2010-ben.

címkék:
2015. október 14.

A pénzügyi kultúra fejlettsége egyaránt hatással van a gazdaságra és az emberek mindennapi életére. Ahhoz azonban, hogy az erőfeszítések hasznosuljanak, a társadalom minden korosztályát elérő ingyenes programok, az iskolások számára pedig részletesen kidolgozott, a tantervhez illeszkedő, játékos és gyakorlatias tananyagok szükségesek. Ezt felismerve indította útjára az általános iskoláknak szóló Utazó Iskolát a Pénziránytű Alapítvány, valamint újította meg a középiskolásoknak és az őket tanítóknak szóló oktatási programjait. Ezen kívül újabb felnőtteknek szóló, ingyenes programokat indít, így pénzügyi tervező mobilalkalmazást, a pénzügyek kézben tartását segítő tippeket, tanácsokat oszt meg honlapján, ahol mindig új játékos feladatok is találhatóak.

2015. augusztus 12.

Magyarországon egyedülálló pénzügyi személyiségteszt jelent meg a Pénziránytű Alapítvány honlapján (www.penziranytu.hu). A kitöltők megismerhetik saját pénzügyi szokásaikat, erősségeiket, gyengeségeiket, ami pénzügyeik sikeres és tudatos kezelésének alapfeltétele.

Oldalak