Újdonságok

2016. szeptember 8.
 

A Pénziránytű Alapítvány szakmai és anyagi támogatása mellett augusztus 29- 31. között négy helyszínen (Nyíregyháza, Szeged, Szombathely és Budapest) újabb tanártovábbképzések valósultak meg. Az Nemzetgazdasági Minisztériummal zajló együttműködés keretében az alapítvány ily módon segítette az új kerettanterv bevezetésének előkészítését a 2016/17-es tanévre.

2016. augusztus 30.
 

Augusztus végén a családok többségében már gőzerővel zajlik az iskolakezdéssel kapcsolatos készülődés, és gyakori beszédtéma a „suli”. A tanévnyitó közeledtével a média részéről is fokozott érdeklődés kísérte a Pénziránytű Alapítvány új pénzügyi-gazdasági tankönyvét, melyet a 2016/2017-es tanévben vehetnek először a kezükbe a 9-10. évfolyamos diákok. Az Alapítvány oktatási igazgatójával készült TV, illetve rádió interjúkba a ITT, ITT illetve ITT nézhettek/hallgathattok bele.

2016. augusztus 18.
 

Nem kis tudósokat akarunk nevelni, inkább azt szeretnénk, ha minden fiatal birtokában lenne a hétköznapi élet pénzügyi döntéseihez szükséges felkészültségnek. Életünk számtalan mozzanatának vannak pénzügyi vonatkozásai, s nagyon fontos, hogy tisztában legyünk ezekkel az összefüggésekkel, mielőtt a döntéseinket meghozzuk – mondta a Napközben című rádióműsorban alapítványunk ügyvezető igazgatója, Szuromi-Kovács Ágnes, aki Németh Erzsébet szociálpszichológussal együtt volt a Kossuth Rádió vendége. Hallgassák meg a beszélgetést!

2016. augusztus 18.
 

Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv nagy segítség azoknak a középiskolai tanároknak, akik ugyan nem közgazdászok, de munkájuk során foglalkozniuk kell a pénzügyi témákhoz kötődő ismeretkörökkel – mondta Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója az Infórádiónak. A műsor felvételét kattintás után meghallgathatják.

2016. július 8.
 

Az utolsó darabig elfogyott az „Iránytű a pénzügyekhez” című – középiskolák számára ingyenesen megrendelhető – tankönyv első 40 ezer példánya. A Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően szeptembertől a diákok több mint 250 gimnáziumban és szakképző intézményben vehetik kezükbe Magyarország első pénzügyi-gazdasági tankönyvét. Az iskolák fokozott érdeklődése bizonyította, az Alapítvány által kifejlesztett tananyag valóban hiánypótló, s hozzájárul a köznevelés tartalmi megújításához. A középiskolai pedagógusok továbbképzési programja iránt szintén a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott, így augusztus végétől újabb 22 tanfolyamra jelentkezhetnek az érdeklődő tanárok.

Oldalak