Újabb rekordokat döntött a BÉT Részvényfutam. A tőzsdejátékot a Budapesti Értéktőzsdével együttműködésében immár kilencedik alkalommal rendeztük meg. A négy héten át tartó versenyen ezúttal közel 2.400 játékos szállt ringbe, rekordszámú, több mint 40 ezer megbízást kezdeményezve. Ezen a versenyen is érdemes volt a Pénziránytű Iskolahálózat színeiben indulni, hiszen a BÉT fődíjak mellett hálózatunk diákjai, tanárai és iskolái is értékes nyereményekkel gazdagodtak.
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködése közel egy évtizede tekinthető a hazai pénzügyi edukáció zászlóshajójának, amelynek segítségével a középiskolások mellett a 7-8. osztályos diákok, valamint tanáraik és szüleik is összemérhetik tőzsdei ismereteiket, és kipróbálhatják befektetési érzéküket. A játék célja a tőzsde működésével, a befektetési lehetőségekkel és a tudatos megtakarítás alapú öngondoskodással kapcsolatos ismeretterjesztés.
Kvízek és döntések
A játékosok március 4. és 28. között, 18 kereskedési napon keresztül tőzsdézhettek, kétmillió forint értékű virtuális tőkével gazdálkodva. A kereskedést a BÉT-en jegyzett, Prémium kategóriájú részvényekkel bonyolíthatták le a résztvevők.
Az idei versenyen az indulók száma elérte a tavalyi rekordév szintjét: közel 2.400 tőzsdecápa regisztrált, akik a tavalyinál közel 25 százalékkal több, összesen 40.234 kötést bonyolítottak a négy kereskedési hét során. A versenyzők minden nap három kérdésből álló kvízt is kitölthettek, amelyekért plusz pontokat kaphattak. Ha minden kvízt helyesen kitöltött egy játékos, akkor induló tőkéjét akár 9 százalékkal is megnövelhette. A kvízekkel megszerzett tudást azonban helyes tőzsdei döntésekkel is bizonyítani kellett ahhoz, hogy dobogós helyezést érhessen el a versenyző.
A legeredményesebb, legnagyobb hozamot elért játékosok értékes nyereményekkel gazdagodtak. A tanulók versenyét a Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola versenyzője nyerte 28,77 százalékos hozamával, a második helyen az Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium tanulója végzett 20,05 százalékos hozamot elérve, míg az összesítésben a harmadik helyet a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diákja szerezte meg 19,56 százalék hozamot realizálva. Az első helyezett diák díja egy Lenovo táblagép volt, míg a második és a harmadik helyezettek Huawei okosórát és JBL fülhallgatót vihettek haza. A tanárok között a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium oktatója végzett az élen 8,9 százalékos hozamot elérve, a legeredményesebb szülő pedig szintén a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégiumhoz kötődik, neki 14,31 százalék hozamot sikerült realizálnia. Ezenfelül minden versenyhét lezárásakor egy-egy TRUST vezetéknélküli okostelefon-töltőre tehettek szert a legjelentősebb portfólióbővülést megvalósító résztvevők.
Külön elismerésben részesültek a legaktívabb mentorok is. A BÉT 100.000 forint értékű ajándékutalványait kapja Kiss Zoltán, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Takácsné Horváth Ágnes, a Sárvári Tinódi Gimnázium, valamint Záray Dániel, a Tatabányai SZC Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum tanára.
Érdemes volt a Pénziránytű Iskolahálózat színeiben versenyezni
A Pénziránytű iskolahálózati tagiskolákból érkező versenyzők szintén értékes díjakat nyerhettek: a 7-8. osztályos és a középiskolás mezőny legeredményesebb diákjai és összesen három tanár fejenként 60 ezer forintos műszaki vásárlási utalványban részesült.
Az általános iskolás mezőnyben Alapítványunk a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Budapest II. Kerületi Pitypang Utcai Általános Iskola, valamint az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola egy-egy diákját jutalmazza. A középiskolások mezőnyében különdíjban részesítettük a 2. és 3. helyezést elérő, iskolahálózati tagiskolából érkező érdi és kőszegi versenyzőket, akik a BÉT által felajánlott nyereményeken kívül egy 60 ezer, illetve egy 45 ezer forintos vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. Emellett a Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola BÉT által nem díjazott további két tanulója és a Tatabányai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Gazdasági és Humán Technikum egy diákja is 60 ezer forintos utalványban részesült.
A három legnagyobb értékű portfólióval rendelkező Pénziránytű iskolahálózati tagintézményből versenyző tanár a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégiumból, a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikumból és a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikumból érkezett, nyereményük szintén egy-egy 60 ezer forintos utalvány.
A legaktívabb négy oktatási intézmény – a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium, az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium, a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, valamint a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum – mindegyike egy-egy 150 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványra tehetett szert. Emellett a 20 legtöbb diákot aktivizáló – azaz legtöbb aktív versenyzőt regisztrált – Pénziránytű iskolahálózati tagunk egyenként 20 extra aktivitáspontot szerezhetett a Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyben.
Köszönjük a lelkes pedagógusok munkáját és őszintén gratulálunk minden résztvevőnek és nyertesnek!