A múlt tapasztalatai a jövőt építhetik az idei BankCode versenyen

2023. december 13.
 

Az előző években megszokottnál korábban indul országos pénzügyi versenyünk, a BankCode. Január 19-ig, az első forduló végéig regisztrálhatnak a középiskolás, háromfős diákcsapatok a Pénzmúzeum és a Pénziránytű Alapítvány által már hatodik alkalommal meghirdetett tanulmányi versenyre. A 2024. évi megmérettetés újdonságait és az eredményes felkészülés lehetőségeit mutatjuk be cikkünkben.

Célunk továbbra is az, hogy a verseny ne csak ismereteket kínáljon, hanem valóban használható tudással gazdagítsa a résztvevőket. A négy forduló tudásanyagát idén is fokozatosan bővítjük. A korábbi években is népszerű témák, a korszerű pénzkezelés, digitális biztonság, a pénzügyi intézményrendszer működése vagy a jövő évi PÉNZ7-en is fókuszba kerülő hitelek témaköre mellett a 2024-ben fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Bank történetével is megismerkedhetnek a tanulók. A múlt tapasztalatainak feldolgozása a jövő kérdéseinek megválaszolásában most is aktuális, a gazdasági szakemberek és a családok is egyre újabb gazdasági és pénzügyi kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek. Ebben a helyzetben különösen fontossá válik a jövő felelős tervezésének, az öngondoskodásnak a szerepe, az állam és a háztartások közötti kapcsolatok feltérképezése, így ezek a témák ismét fókuszba kerülnek.

A tudás megszerzése mellett a mindennapi életben rendkívül hasznos készségek fejlesztésére is törekszünk: kreatív problémamegoldás, erősségek feltérképezése, átgondolt csapatmunka, jó kommunikációs készségek. A csapatok összeállításánál idén is érdemes ezeket a szempontokat mérlegelni!

FONTOS! A versenyre január 19-ig lehet regisztrálni, de az első online forduló január 15-én megnyíló kérdéssorának kitöltésére is eddig a határidőig van lehetőség.

A korábbi évek jó gyakorlatát követve a szakképző intézmények (technikumok és szakiskolák), valamint a gimnáziumok háromfős csapatai a szuperdöntőig idén is külön ágon versenyeznek. A csapattagok egy intézmény tanulói kell, hogy legyenek, a vegyes profilú iskolákból érkező csapatnak a regisztrációkor kell eldöntenie, hogy technikumi (szakképzési), vagy gimnáziumi ágon szeretne-e versenyezni. A középiskolás versenyre elsősorban a 9-12. évfolyamos diákokat várjuk, a háromfős csapatok egyik tagja azonban 13. évfolyamból is érkezhet.

Az első két fordulóban elért összpontszámuk alapján régiónként idén a legjobb 5 szakképzési, illetve legjobb 5 gimnáziumi, összesen tehát 20-20 csapat versenyezhet tovább a harmadik fordulóban, a két ág döntőiben. A szintén online zajló harmadik fordulóból továbbjutva pedig a legjobb 3 szakképzési és 3 gimnáziumi csapat mérheti majd össze tudását a március 26-án személyes jelenléttel zajló szuperdöntőben.

A szuperdöntő első 3 helyezett csapattagjai és felkészítő tanáruk értékes Apple tárgynyereményekkel és ajándékutalványokkal gazdagodhatnak, de már a harmadik forduló, vagyis a döntők minden csapata, és a szuperdöntő 4-6. helyezettjei is nyereménycsomagot kapnak. Idén is díjazzuk a legtöbb csapatot regisztráló iskolát, egy projektort és egy WIFI routert szerelhetnek fel az intézményükben. A legaktívabb Pénziránytű Iskolahálózati tagunk pedig egy 200.000 Ft-os vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb. Érdemes minél több csapatot regisztrálni, hiszen az intézményi nyeremények mellett az első két fordulóban részt vevő diákok csapatonként 7 ponttal gazdagíthatják iskolájukat a Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyünkben.

A versenyre jelentkezni a www.bankcode.hu oldalon lehet, ahol a segédanyagok és a felkészülésben kihagyhatatlan segítséget jelentő webináriumok felvételei mellett a bemelegítő kvízek aloldalon az előző évek kérdéssorainak megoldásával szerezhetnek rutint az érdeklődő csapatok.