Manapság szeretik elhitetni velünk, hogy minél több dolgot birtokolunk, annál teljesebb az életünk, vagyis annál boldogabbak vagyunk. Úton-útfélen próbálnak rávenni, hogy vásároljunk valamit, elégítsük ki a szükségleteinket. Nem is gondolunk bele, hogy a reklámok és bármilyen vásárlásra buzdító ösztökélés önmagában okoz elégedetlenséget. Egész egyszerűen azért, mert elégedetlenekké válunk a meglévő javainkkal. Ugyanakkor a vásárlásból fakadó elégedettség sem tart túl hosszú ideig, elég gyorsan újabb ingerekre, újabb sikerekre, élményekre, tárgyakra, stb., van szükségünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez az elégedetlenség pedig erőfeszítésre – azaz több munkára – késztet, hogy még szebb/több/jobb dolgunk legyen. Előbb-utóbb a fától már nem látjuk az erdőt, azaz éjjel-nappal dolgozunk, hogy „minden” meglegyen, de nem élvezzük az életünket.
Sokszor tehát csupán illúzió, hogy a birtoklás boldogsághoz vezet. Megtörténhet, hogy környezetünk olyan fogyasztóvá alakít, aki egyre elégedetlenebb? Lehetséges, hogy valójában nem tudunk tudatosan „fogyasztani”, fontos döntéseket engedünk ki a kezünkből, és automata módjára vásárolunk meg dolgokat, amikre nincs is szükségünk? Megeshet, hogy a biztonság/birtoklás utáni hajsza egy ponton túl – ha „önmagáért való”, és a másoknak való megfelelésről szól, inkább a problémák forrásává válik.
