ÚJ LEHETŐSÉGEK A PÉNZÜGYI NEVELÉSBEN – SZOCIÁLIS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS

Idén is nagy sikerrel zárult a Medve Matek csapatával közösen szervezett PénzFutam szabadtéri kalandjátékunk. Márciusban a tavalyi számokat is meghaladva 4 650 csapat, összesen 15 ezer általános- és középiskolás diák tette próbára tudását és logikai képességeit a pénzügyi feladványokkal színesített pályákon.
Május 10-ig tart Kiemelt Pénziránytű Iskola aktivitási versenyünk. MoneySim pénzügyi szimulációnk használatával most akár 150 extra pont is szerezhető a verseny középiskolai kategóriájában.
Újabb rekordokat döntött a BÉT Részvényfutam. A tőzsdejátékot a Budapesti Értéktőzsdével együttműködésében immár kilencedik alkalommal rendeztük meg. A négy héten át tartó versenyen ezúttal közel 2.400 játékos szállt ringbe, rekordszámú, több mint 40 ezer megbízást kezdeményezve. Ezen a versenyen is érdemes volt a Pénziránytű Iskolahálózat színeiben indulni, hiszen a BÉT fődíjak mellett hálózatunk diákjai, tanárai és iskolái is értékes nyereményekkel gazdagodtak.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdettük Tanári Díj pályázatunkat, ahol teret adunk a modern pedagógiai módszerek és a pénzügyi nevelés iránt elkötelezett pedagógusoknak jó gyakorlatuk bemutatására. A magas presztízst képviselő díjak átadására a jubileumi PÉNZ7 ünnepélyes megnyitó eseményén került sor.
Alapítványunk kiemelten kezeli a Pénziránytű Bázisiskola programot, melyet a korábban részt vevő iskolák tevékenységének folytatásával, illetve új iskolák bevonásával kívánunk továbbvinni a 2024-2027-es időszakban is. A Pénziránytű Bázisiskola címet az iskolahálózatunkban aktív közgazdasági technikumok nyerhetik el, akik vállalják a program megvalósítását és 2024. március 18-ig benyújtják pályázatukat a feladat ellátására.
Országszerte kilenc helyszínen, akár kihelyezett tanóra keretében képzett trénerek adják át a matematika, földrajz, vagy például az állampolgári ismeretek tantárgyak kerettantervéhez illeszkedő pénzügyi tudást. Diákjai szórakozva tanulnak, miközben a pedagógus lazíthat egy kicsit. Keresse az Önökhöz legközelebb eső bázisiskolánkat e-mailben vagy telefonon és foglaljon időpontot!
Közel ezer diák jelentkezett Alkotópályázatunkra, amelynek keretében a fiatalok megmutathatták, mire vágynak, miről álmodoznak, és meg kellett tervezniük azt is, milyen eszközökkel tudják kitűzött pénzügyi céljaikat megvalósítani. A január egyébként is a nagy fogadalmak időszaka, nézzük, mire vágynak kicsik és nagyobbak, és vajon milyen módon szeretnék elérni céljaikat!
Az életük során rájuk váró pénzügyi döntésekre is felkészülhetnek a BankCode középiskolás versenyre jelentkező diákok. Már csak néhány napig, az első forduló végéig regisztrálhatnak a háromfős csapatok az országos pénzügyi versenyre.
2023. december 31-ével a Pénziránytű-BankVelem Program beolvad a Pénziránytű Alapítvány általános iskolai programjába. A programhoz korábban csatlakozott általános iskolák és pedagógusaik a továbbiakban is megkapnak minden segítséget, támogatást a hatékony pénzügyi nevelő munkához és szemléletformáláshoz. Ennek érdekében célszerű regisztrálniuk a Pénziránytű Iskolahálózatba. Az ingyenes iskolahálózati tagság előnyeit és a csatlakozással kapcsolatos legfontosabb információkat foglaltuk össze jelen cikkünkben.