Újdonságok

2015. november 10.
 

A Pénziránytű Alapítvány nemzetközi és hazai kutatások eredményeire építve fejleszti programjait. A 2010 után idén megismételt, OECD módszertanra és standard kérdőívre épülő nemzetközi kutatás és az Alapítvány honlapján megjelentetett, saját fejlesztésű teszt eredményei alapján megállapítható: a lakosság pénzügyi helyzetére kifejezetten pozitívan hat a pénzügyi tudatosság, az előrelátó és tervező képesség fejlesztése.

2015. október 6.
 

Szeptember 28-án elindult a BankVelem Utazó Iskola, melynek révén a pénzügyi oktatás „házhoz megy” az iskolákhoz. A program keretében a diákok 4-6 tanórán, játékos formában sajátíthatják el az alapvető pénzügyi ismereteket, majd a délután folyamán kipróbálhatják a BankVelem interaktív játszóházát is.

2015. augusztus 17.
 

A nyaralás és szórakozás mellett a tudatos családi gazdálkodásról és a pénz helyes használatáról is tanulhattak a gyerekek a Tiszaroffi Református Egyházközség és a Pénziránytű Alapítvány szervezésében megvalósult nyári táborban.

2015. július 31.
 

Azt hiszed, mindent tudsz a költségvetés-készítésről és annak végrehajtásáról? Vagy épp úgy gondolod, úgyse értesz a témához, ezért felesleges foglalkoznod vele? Bármi is a válaszod, mindenképp érdemes kitöltened a weblapunk Játékos feladatok menüpontja alatt található kvízt, mely visszajelzést adhat a tájékozottságodról.

2015. június 29.
 

Önálló személyiségnek tartod magad? Te hozod a döntéseket az életedben? Pénzügyi személyiségtesztünk segítségével pár kattintással ellenőrizheted, hogy tényleg úgy van, ahogy gondoltad, vagy valójában Téged is rabul ejtettek bizonyos berögzült szokások! Árérzékenység, pénzügyi tervezés, mértéktartás, takarékosság, szorgalom, tudatosság – tesztünk kitöltésével pénzügyi személyiséged hat különböző dimenziójáról kaphatsz visszajelzést. Merülj el az ismeretlenben, és térképezd fel rejtett pénzügyi rutinjaidat, hiszen így elkerülheted, hogy újra és újra beleess ugyanazokba a csapdákba!

címkék:

Oldalak