admin blogja

Megújultunk!

 

Megújult weblapunkon játékos feladatok segítségével ismerheted meg költési szokásaidat, és szoktathatod hozzá magad a felelős, tudatos gazdálkodáshoz. A Pénziránytű Alapítvány új, ingyenes webes pénzügyi tervezőjével előre megtervezheted kiadásaidat, majd nyomon követheted azok alakulását – ezáltal átláthatóvá, ellenőrizhetővé téve pénzügyeidet.

Tanártovábbképzés indul

 

Az Alapítvány a diákok mellett az oktatásukért felelős tanárok képzését is szeretné elősegíteni, ezért kidolgozott és akkreditáltatott egy tanároknak szóló, 30 órás pénzügyi-gazdasági programot.

Kiemelkedő siker az első magyar Pénz7

 

Európai összehasonlításban is figyelemreméltó eredményt könyvelhet el magának a hazánkban idén először megrendezett Pénz7 rendezvénysorozat. A program egy hete alatt több mint 90 ezer diák ismerkedett meg a pénzügyi öngondoskodás és a tudatos gazdálkodás fontosságával.

Hamarosan indul a Pénz7

 

Hazánk idén először csatlakozik a 24 ország részvételével zajló European Money Week programhoz. A Magyarországon Pénz7 névre keresztelt, március 9-13. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi alapismeretek és a tudatos gazdálkodás fontosságára.

Új célok az Alapítvány előtt

 

A Pénziránytű Alapítvány új stratégiai tervet fogadott el, melynek fő célkitűzése, hogy közérthető kommunikáció révén egyszerre több célcsoporthoz is eljussanak az alapvető pénzügyi ismeretek. A kitűzött céllal összhangban az Alapítvány megkezdte a felkészülést a márciusra tervezett Money-week rendezvénysorozatra.

Elindult a BankVelem program

 

Hosszas előkészítő munka eredményeként idén szeptemberben elindult az általános iskolásoknak szóló BankVelem program. A kezdeményezés a környezetvédelmi szemléletformálással foglalkozó PontVelem program kiegészítéseként hozzájárul a fiatalok pénzügyi ismereteinek szélesítéséhez, az alapvető gazdasági fogalmak és készségek elsajátításához.

Oldalak

Feliratkozás RSS - admin blogja csatornájára