Pénzügyi tervezés

2016. október 27.
 

Október utolsó munkanapja 1924 óta a Takarékosság Világnapja. A nemzetközi felmérések szerint nekünk, magyaroknak érdemes ennek kapcsán megállnunk egy pillanatra, hiszen megtakarítás és pénzügyi tervezés terén bizony van még hova fejlődnünk. De miképpen kezdjünk hozzá, hogyan tegyük meg az első lépéseket? Ehhez adunk tippeket.

2016. szeptember 4.
 

A tizenéves diákok sokszor szüleiknél is felkészültebbek a legújabb technológiákkal kapcsolatban. A nyári fesztiválokról is ismerhetik az „érintéses” fizetési megoldásokat, és sokan azt is tudják, hogy hamarosan az okostelefonok is virtuális pénztárcákká változnak. Arra azonban kevesebben gondolnak, hogy az új, okos megoldások mögött gyakran hagyományos bankszámlák állnak. Egy jól átgondolt számlaválasztás jelentősen megkönnyítheti személyes pénzügyeink intézését, különösen, ha elektronikus csatornákat használunk.

2016. augusztus 30.
 

Az iskolakezdést a diákok többsége némi melankóliával fogadja, hiszen az esemény jelképesen is lezárja a nyarat, az önfeledt szabadság időszakát. Bár minden évfolyamban vannak kivételek, a legtöbb boldog évkezdő szinte biztosan az egyetemi beiratkozók közül kerül ki. Számukra a szeptember épp az önállósodást és a szabadságot jelenti, így nem csoda, ha boldogan vetik bele magukat a felsőoktatásba. Az első nagy fejes azonban akár koppanáshoz is vezethet, különösen a pénzügyek terén, ezért nem árt felkészülni.

2016. augusztus 4.
 

„Egyszerűen nem költöm el minden pénzem, és ami megmaradt, azt félreteszem” – mondanák legtöbben, ha a sikeres megtakarítás technikája felől érdeklődnénk. Gyűjtögetni sokféleképp lehet, és bizonyos keretek közt az se baj, ha szokásainkhoz illeszkedő, egyedi módszert alakítunk ki, de saját érdekünkben azt azért lássuk be: pénzügyekkel kapcsolatban nem érdemes kísérletezni. Nézzük, milyen alapelveket célszerű követnünk, ha eredményesen szeretnénk megtakarítani.

2016. augusztus 2.
 

A legnagyobb körültekintés mellett, akár önhibánkon kívül is előfordulhat, hogy egy nem várt fordulat következtében kicsúszik kezünkből az irányítás, és pénzügyileg válságos helyzetbe kerülünk. A gödör aljáról szemlélve szinte mindig kétségbeejtőek a kilátások, de ne essünk pánikba; némi higgadtsággal és józan számítással a legtöbb probléma kezelhető. Nézzünk pár tippet vészhelyzet esetére!

Oldalak