Az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv nagy segítség azoknak a középiskolai tanároknak, akik ugyan nem közgazdászok, de munkájuk során foglalkozniuk kell a pénzügyi témákhoz kötődő ismeretkörökkel – mondta Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója az Infórádiónak. A műsor felvételét kattintás után meghallgathatják.
Újdonságok
Az utolsó darabig elfogyott az „Iránytű a pénzügyekhez” című – középiskolák számára ingyenesen megrendelhető – tankönyv első 40 ezer példánya. A Pénziránytű Alapítvány felajánlásának köszönhetően szeptembertől a diákok több mint 250 gimnáziumban és szakképző intézményben vehetik kezükbe Magyarország első pénzügyi-gazdasági tankönyvét. Az iskolák fokozott érdeklődése bizonyította, az Alapítvány által kifejlesztett tananyag valóban hiánypótló, s hozzájárul a köznevelés tartalmi megújításához. A középiskolai pedagógusok továbbképzési programja iránt szintén a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott, így augusztus végétől újabb 22 tanfolyamra jelentkezhetnek az érdeklődő tanárok.
A tavalyi eredményekre tekintettel, idén július 4. és 8. között ismét megnyitotta kapuit a halmozottan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és pénzügyi ismereteik bővítését célzó, tiszaroffi nyári tábor. A Pénziránytű Alapítvány támogatásával, a Tiszaroffi Református Egyházközség és az Összefogás a Jövőért Alapítvány szervezésében megvalósuló táborban idén is közel nyolcvan nehéz körülmények közt élő diák tanulhatott játszva, nyaralás közben a pénz felelős kezeléséről.
Az oktatási tárca támogatásának köszönhetően hivatalosan is megjelent a következő tanév rendjében a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, melyre országszerte 2017. március 6. és március 10. között kerül sor. A tematikus hét jelentős részben a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Bankszövetség által idén márciusban már második alkalommal megrendezett Pénz7 rendezvénysorozat eredményeire épül.
A nagy érdeklődés mellett zajló középiskolás pedagógus-továbbképzési program mellett alapítványunk a következő tanévben általános iskolás tanárok számára is elindítja pénzügyi-gazdasági képzéseit. A hivatalos akkreditációt nemrég elnyert program révén ősztől az 5-8. osztályokban tanító pedagógusok is szakszerű felkészítést kaphatnak a gazdasági és pénzügyi témák oktatásához.