Újdonságok

2019. augusztus 14.
 

Költekezünk, fogyasztunk, figyelmetlenül pazarlunk, pedig hosszú távon csak azok tudnak gyarapodni, akik figyelnek jövedelmükre, megtakarítanak, befektetnek, előre terveznek, gondolkodnak. Ezt mutatják a kutatások, a globális gazdasági tendenciák.

címkék:
2019. július 24.
 

Több mint 11 500 diák mérette meg pénzügyi tudását a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű Alapítvány és a DUE Médiahálózat együttműködésével szervezett, három fordulós, országos versenyen.

2019. július 12.
 

A történelem mellett a matematika szakos középiskolai tanárok számára is lehetőség nyílt, hogy a nyár végén részt vegyenek a Pénziránytű Alapítvány által szervezett, 5 órás továbbképzéseken.

2019. június 26.
 

A történelem tanárok augusztus végén olyan ingyenes, egy napos képzésen vehetnek részt, amely a történelem érettségi gazdasági-pénzügyi témaköreihez nyújt szakmai háttértudást.

2019. június 13.
 

Május 31-én került megrendezésre az AlmaZöld Konferenciával egybekötve a PontVelem Program évzáró gálája, amelyen többek között a Pénziránytű-BankVelem Program legjobbjai is értékes díjakat vehettek át.

Oldalak