Hitelekről okosan, és vállalkozzunk együtt!
A pénzügyi és vállalkozói témahét (Pénz7) március 5-től 9-ig rekord számú, több mint 200 ezer diák részvételével zajlik.
A pénzügyi és vállalkozói témahét (Pénz7) március 5-től 9-ig rekord számú, több mint 200 ezer diák részvételével zajlik.
A szakgimnázium 10. évfolyamán három osztály, összesen 90 diák szerez gyakorlatias pénzügyi ismereteket a tankönyvből.
Két héttel a jelentkezési határidő előtt közel 1200 általános- és középiskola regisztrált a Pénz7-re.
Szakmai felkészítővel segítette a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány a Részvényfutam iránt érdeklődő pedagógusokat.
Élő webes szakmai előadásokkal, azaz webináriumokkal is felkészülhetnek a Pénz7 tanóráira a pedagógusok.
Január 10-én elindult az évek óta népszerű pénzügyi tudásverseny első online fordulója, amelynek kitöltésére március 7-ig van lehetősége a versenyzőknek. Az országos megmérettetésre a három fős csapatok ez alatt folyamatosan tudnak regisztrálni. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét értékes jutalmak várják a legkiválóbb csapatok tagjai mellett a felkészítő tanárokat, és iskolájukat is.
Nyolc, a pénzügyi nevelésben kiemelkedő munkát végző intézmény nyerte el a Kiemelt Pénziránytű Iskola címet, és az azzal járó célzott programtámogatást a 2017/2018-as tanévre, amelyet idén először hirdetett meg az Alapítvány.
2017. november 29-én indul a JátékBank, amely innentől kezdve hetente frissülő tartalommal várja – korcsoportonként – az általános iskolás diákokat. A tudáspróbák kitöltésével BónuszPontok gyűjthetők, amelyekkel aztán a PontBankban gazdálkodni tudnak a felhasználók.
A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum 2017. október 24-26. között Pedagógiai Módszertani Napokat szervezett, amelyre többek között a Pénziránytű Alapítványt kérték fel, hogy tartson előadást a digitális tanulás – tanítás témakörében.
Az érdeklődő pedagógusoknak most még van lehetősége jelentkezni az októberben és novemberben megrendendezésre kerülő ingyenes, 30 órás akkreditált pénzügyi-gazdasági továbbképzésekre.