pénzügyi oktatás

Idén is megrendezték a tiszaroffi nyári tábort

 

A tavalyi eredményekre tekintettel, idén július 4. és 8. között ismét megnyitotta kapuit a halmozottan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és pénzügyi ismereteik bővítését célzó, tiszaroffi nyári tábor. A Pénziránytű Alapítvány támogatásával, a Tiszaroffi Református Egyházközség és az Összefogás a Jövőért Alapítvány szervezésében megvalósuló táborban idén is közel nyolcvan nehéz körülmények közt élő diák tanulhatott játszva, nyaralás közben a pénz felelős kezeléséről.

Nagy siker: bekerült a tanév rendjébe a pénzügyi témahét

 

Az oktatási tárca támogatásának köszönhetően hivatalosan is megjelent a következő tanév rendjében a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, melyre országszerte 2017. március 6. és március 10. között kerül sor. A tematikus hét jelentős részben a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Bankszövetség által idén márciusban már második alkalommal megrendezett Pénz7 rendezvénysorozat eredményeire épül.

Ősztől ingyenes tanár-továbbképzési lehetőség már az általános iskolai tanárok számára is

 

A nagy érdeklődés mellett zajló középiskolás pedagógus-továbbképzési program mellett alapítványunk a következő tanévben általános iskolás tanárok számára is elindítja pénzügyi-gazdasági képzéseit. A hivatalos akkreditációt nemrég elnyert program révén ősztől az 5-8. osztályokban tanító pedagógusok is szakszerű felkészítést kaphatnak a gazdasági és pénzügyi témák oktatásához.

Mindennapi pénzügyekről közérthetően – rendkívüli tankönyvrendelési lehetőség

 

Történelem és földrajz, életvitel tanárok figyelem! A Pénziránytű Alapítvány nemrég bemutatott, egységes logika szerint felépülő tankönyve megoldást kínál a gazdasági-pénzügyi témák oktatására. Bár a hivatalos tankönyvrendelés már lezárult, az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvet – az első 40 ezer példány erejéig – ingyenesen megrendelhetik az érdeklődő és a tanítást vállaló középiskolák, amennyiben június 30-ig leadják rendelésüket a KELLO honlapján.

Szeptemberben folytatjuk!

 

Szinte csak napok vannak hátra a tanítási időszakból, ilyenkor már a diákok minden gondolata a nyári szünet körül forog, és gyakran a pedagógusok sincsenek ezzel másként. Mielőtt azonban a tanári kar is fürdőruha és napszemüveg után nyúlna és célba venné az első strandot, figyelmükbe ajánlanánk az Alapítvány friss programjait, melyekkel szeptemberben várjuk az újult erővel visszatérő pedagógusokat.

A zsebpénz mint taneszköz

 

„Ha már egy gyerek rendszeresen kap zsebpénzt, akkor fontos, hogy ezzel az összeggel önállóan gazdálkodjon, hiszen abból is tanul, ha nyomon követi, mire költött belőle” – mondta a Duna TV Család-barát című műsorában Szuromi-Kovács Ágnes, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója. Az interjú, melyben többek között az Alapítvány által létrehozott, Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvről is szó esik, itt tekinthető meg:

Miért van szükség pénzügyi tankönyvre?

 

Miért fontos, hogy a diákok iskolai keretek közt is foglalkozzanak a pénzügyekkel? Mi a család szerepe a pénzhasználattal kapcsolatos ismeretek átadásában? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, ha megtekintik az alapítványunk által kifejlesztett, Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvről szóló, nemrégiben adásba került tévéműsorokat.

A pedagógusok is megismerhették az új tankönyvet

 

A Pénziránytű Alapítvány 2016. április 28-án, az Iránytű a pénzügyekhez című középiskolai tankönyv ünnepélyes bemutatójának keretein belül részletesen ismertette a szakmai közönséggel a tananyag felépítését, alkalmazási lehetőségeit és céljait. „Bár ez a mű középiskolai tankönyv formájában született meg, de fellapozva rögtön kiderül, hogy a kötetet nemcsak az iskolások, de kortalanul, bárki élvezettel és haszonnal forgathatja” – mondta a programot megnyitó beszédében Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Tanuljunk a pénzről! – Megjelent az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv

 

„Egy alapszintű számtanfeladatnak jellemzően egy jó megoldása van. Ezzel szemben egy pénzügyi problémára sokféle választ lehet adni, ráadásul ezek helyessége gyakran csak később igazolódik. Sokszor a jó megoldás attól is függ, hogy ki, milyen háttérrel, milyen élethelyzetben válaszolja meg a feltett kérdést” – áll az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv előszavában. Bár a kötet elsősorban 9-10. osztályos középiskolásoknak és szakiskolásoknak szól, a hiány, aminek pótlására létrejött, az egész magyar társadalmat érinti.

Oldalak

Feliratkozás RSS - pénzügyi oktatás csatornájára